2014 február 15. | Szerző: Regina Réti

Különös, démoni hajnal- Kimentünk a friss levegőre, már pirkadt. Fáztam. Csípős hajnal volt, olyan kissé másnapos, józanító.Megfogtuk egymás kezét. Ujján a gyűrű. Csillogott a nagy, vastag, jó erős karika… és elindultunk át a hajnali városon. Csak fogtuk egymás kezét és vándoroltunk. Mentünk hidakon, kis utcákon, nagy tereken át, isten tudja csak, merre.A szívünk vitt, nem láttunk semmit a városból, épületekből. Barangoltunk miközben csak... Tovább

2014 január 2. | Szerző: Regina Réti

Cohelo a Piedra folyó partján ült és sírt, én meg Nagyinál a Szent István parkban - Aztán tavasszal még mindig egy helyben toporogtam. Nem tudtam túljutni Al Pacinon. Felugrottam hát egyik vasárnap, a Pozsonyira. Meglátogatni a Nagyit. A lift hangtalanul felzümmögött a negyedikre, ahogy rég. A Nagyi már az ajtóban várt, ahogy rég. - De jó hogy jöttél, Anyukám. - Nagyi,annyira hiányoztál – mondtam, miközben a karjaiba is vetettem magam. ... Tovább

2013 december 18. | Szerző: Regina Réti

Másfél évvel később- Aztán valahogy eltelt az a keserves másfél év. Mire újra visszaeszméltem a valóságba, mialatt végigjártam a gyász stációit. Önmagam árnyai jöttek szembe. Végigjártam a könyörtelen szenvedés lépcsőket. Amúgy rohadtul meg tudom élni saját magam. És nem tagadom. Sokszor akartam nagyobbat ugrani,mint lehetett. Kihagyni, elbliccelni lépcsőfokokat. Mert közben azért nem bírtam a szenvedés súlyát.De az a valami, ami nagy... Tovább

2013 december 17. | Szerző: Regina Réti

Lelki halál a 313as-ban: Bezáródott végre a liftajtó és úgy éreztem, kitépték a szívem. Égetőn, iszonyatos fájdalomban. És fájt a kitépett szív helye, amit halál pontosan éreztem. Élesen hasított, miközben felkúszott lassan az az átkozott lift a harmadikra. Liftből ki, végig a folyosón, bal kanyar, ajtón a táblácskák,310-311-312-313.313-as ajtó kinyit, majd be is csap. Nem szóltam semmit Ziziékhez. Tán még csak nem is köszöntem. Egyedül... Tovább

2013 december 4. | Szerző: Regina Réti

Blind Date a Miró Cafe-ban: Eltelt a balatoni nyár, újabb szeptember következett. A kolesz kitárta kapuit, a siófoki Adonisz pedig a karjába várt, ugyanis egy napon felhívott. Megbeszéltünk egy randit. A Miró Cafe-ban találkoztunk a Várban. Izgatottan készülődtem, pingáltam a szempilláimat, hosszúra, igézőre és azzal sem sokat törődtem, hogy apám ezerszer kérte: ne tapasszam őket össze annyira. Mert olyan vagyok, mint egy denevér. A félelmetes... Tovább

2013 december 1. | Szerző: Regina Réti

- Igen, mi van velük? - Semmi, csak ők már férj és feleség – válaszolta egykedvűen és megint kortyolt egyet. - És? Mi közünk van nekünk ehhez? - döbbentem meg. - Semmi. - és Al Pacino kiitta a poharát, fenékig. - Most komolyan? Miért mondod? Légy szíves, mondd el, ne csináld ezt! - erősködtem. - Mi sohasem válunk azzá - bökte ki szomorúan. És ez nagy i-g-a-z-s-á-g-t-a-l-a-n-s-á-g – tette hozzá szárazon. Nem értettem, és aztán... Tovább

2013 november 29. | Szerző: Regina Réti

-         Hál istennek Zizikém!- úgy szóltam a kagylóba, mintha egyenesen a Don kanyarból menekültem volna. -         Mi a franc van? Anyám mondta, nagyon ideges volt a hangod! -         Csodálod?  - közben azért csalódott voltam egy kicsit. Ugyanis szentül meg voltam győződve arról, hogy tibeti nyugalommal beszélek Zizi anyjával. De aztán gyorsan túlestem ezen, mert fülemben csengett anyám hangja. Miszerint nekem soha nem volt,... Tovább

2013 november 27. | Szerző: Regina Réti

-         Hallo! – mordult bele apám precízen a kagylóban. -         Üdvözletem! Bár még nem ismerjük egymást, én vagyok a fekete bárány. Al Pacino. Khm.... - és Al Pacino zavarában krákogott egyet. Erre lőn mély csend a vonal másik végén, világosság meg sehol. A lélegzetemet is visszafolytottam, úgy figyeltem. Na,ebből mi lesz?  Apám kivárt, játszadozott, mint Tom a gombolyaggal. Végül Al Pacino törte meg a kínos hallgatást: –       ... Tovább

2013 november 25. | Szerző: Regina Réti

Al Pacino nélkül - És eljött a nyár. A rettegett. Vizsgaidőszak vége, ki kell költözni a koleszból és tudtam: jóval kevesebbet tudunk randizni Al Pacinoval. Mert a párás romantikát apám simán derékba töri. Apám, aki volt becses megszületni, mint régi vágású Réti Rajmund. És aki minden szögletében ennek megfelelően is élt. Olyan sarkosan. Nomen est omen. És akinek egyelőre még halványlila gőze sincs arról, anyámmal együtt, hogy: 1.) Már... Tovább

2013 november 21. | Szerző: Regina Réti

Fél évvel később - Al Pacino a 19.-ik születésnapomat egy kínai étteremben készült megünnepelni. - Kicsim, jó lesz a Margit körúti? – kérdezte, miközben a fürdőszobában borotválkozott a tükör előtt. - Perfect! – mondtam lelkesen, mert ha nagyon lelkes és nagyon cool akarok lenni, máris törni is a magyar. És dudorászva keresgéltem tovább a vörös körömlakkomat. Szülinapot ünnepelni ugyanis nem lehet vörösre lakkozott körmök nélkül. A... Tovább

2013 november 20. | Szerző: Regina Réti

A Champsben a többiek már jócskán züllöttek. Chris és Sári egymás szájába adogatták a bort,  mi meg Al Pacinoval előadtuk 'Nagyká és a vibrátor a Zsinagóga tövében'-es jelenetet. Mindannyian röhögtünk, de Nagyká, mint akinek egy csepp humordns-t nem osztottak anno, mindezt értetlen fa arccal hallgatta végig. Villódzott a szeme és a tekintetében az volt: - Micsoda pimaszság! Felháborító, arcátlan pimaszság...dehát...mai fiatalság, ez van. ... Tovább

2013 november 19. | Szerző: Regina Réti

Aztán...csak azt éreztem, hogy valami gyönyörű szivárvány kuszaság születik bennem. Egyszerűen nyakunkba vettük a hajnali várost és térdig elmerültünk benne. Barangoltunk hangatlanul, egymás kezét fogva együtt vesztünk el a kis utácskákon. Nem tudom hol jártunk, hidak alatt és levegő fölött és miért éppen arra... de lényeges egyáltalán? Belevesztünk és belefeledkeztünk a városba ugyanúgy, mint egymásba. Like Dimonds in the sky... ... Tovább

2013 november 18. | Szerző: Regina Réti

És akkor hirtelen egy Al Pacino karakterű pasi száll ki a liftből. Egy olyan pasi, aki úgy ahogy van, feje búbjától a kislába ujjáig pont az, akire vártam. Kislánykorom óta. Ott a tengernél is. Amikor szálltak a sirályok, az öcsém meg mellettem trancsírozta a medúzákat. Én meg vártam a férjemre. És most itt áll, megérkezett, itt van. Mert Ő az, AKI. Ő a Nagy Ő. Ő az én rózsaszín férjem! És én meg nem vagyok kisminkelve. És olyan vagyok,... Tovább

2013 november 17. | Szerző: Regina Réti

- Akkor szívjuk szívószállal. Így duplán üt, fele mennyiség is elég -ötletelt Zizi, akinek szó mi szó, vágott az agya, ha a hülyeségről volt szó. És így tényleg jutott pia bőven, mindenkinek, aki épp arra járt. És hirtelen sokan jártak éppen a mi szobánk felé. Ilyen a koleszes lét. Jött Bence, Szami és jééé...itt van Nagyká! - Na???... Mi volt veletek Bencével? – érdeklődött köszönés nélkül Sári, de ez simán belefért. A barátságokat, vagy... Tovább

2013 november 16. | Szerző: Regina Réti

Nem volt semmi baj azzal a valósággal, amiben éltem, csak hát, azt éreztem, hogy amíg mások sétálnak, én inkább futnék. Ha ők futnak, én rohannék és ha futnak, én inkább szárnyalnék. Például már most unom, hogy két órája itt dekkolunk a Grinzingibe és beszélünk mindenféle hülyeséget. Ahelyett, hogy mennénk és lánga borítanánk a világot. Hogy szebb legyen, jobb vagy valami. Nem tudom ugyan hol, miért, mit akarok, csak azt tudom, hogy ott... Tovább

2013 november 15. | Szerző: Regina Réti

-Neked volt ovis szerelmed? - kérdeztem Zizit. - Aha, a karateedzőm. Kb. két méter és 200 kg. Fekete Béla bácsi. Én 5 voltam, ő meg 55. - nevetett Zizi. - Apakomplexusos tyúk! Nekem meg Tóth Petike volt az igazi. Élére vasalt ing, nyakig hózentróger, szeplő, laza kötőszövet pici rengő hassal, írha+bőraljával, szemüveg, fogtündér által meglopott felső fogsor, maga a megtestesült oviszerelem. Egyik délután, alighogy hazaértünk az oviból,... Tovább

2013 november 14. | Szerző: Regina Réti

Beértünk a fagyos hidegből a bortól párás, züllésre való melegbe, kértünk Jocitól egy asztalt. Joci volt a tulaj meg a pincér. Meg a zsíroskenyér kenő és  a „gyorsanawécékulcsot!”-adó egy személyben. Jópofa 30-as srác. -         Na és akkor mi van ezzel a Pitykével Regikém?-  kezdett  bele Sári, amikor már leültünk a boxba. - Mert azt észrevettem, te simán le tudod vetetni mással a maszkot, de te...maga vagy a Maszk - Sári felnyerített.... Tovább

2013 november 13. | Szerző: Regina Réti

Zizi magától kezdett bele. Elmondta, hogy az ő szülei alkoholisták. Mindketten. Jól menő vállalkozásuk volt régen, még a gyerekkorában. Sok ház, több kocsi, nyáron irány Jugó, télen a Tátra. Aztán az apja lesüllyedt. Hiába is volt a sok ingatlan. Egy kis vidéki kúria Zalában, Pacsán. Egy délen, Villányban, nagy szőlővel. És egy kisebb garzon Debrecenben, közel az egyetemekhez, de ezt mindig albérlők lakták. És egy panel,  Szolnokon, amiben... Tovább

2013 november 12. | Szerző: Regina Réti

Eldurrant az agyam. Tuladonképpen VegaSári mit képzel magáról? - Sári, a te kis Barbie világod villájában vannak pszichopaták? És ha vannak, gondolod, pont én lennék az? Pusztán azért, mert 21 nap alatt nem meséltem el az eddigi tizennyolc évemet? Pont Neked? - írtó dühös lettem VegSárira. És isten igazából az okát magam sem értettem. De egyszerűen, utálom ha sürgetnek és akarnak belőlem, többet, mint amennyit én szeretnék adni magamból.... Tovább

2013 november 11. | Szerző: Regina Réti

Szóval Zizivel azon a sutyorgós hajnalon szövetséget kötöttünk.Úgy általában, az élet ellen. Amit a szottyadtra fújt gumimatracos éjszakánk csak tovább erősített: reggelre mindkettőnk agyonaludt nyakkal ébredt. És a legbosszantóbb, hogy VegaSári, akinek a hullarészeg ernyedt testét egész éjjel húztuk-vontuk a városon át, talpig sminkben és trillázva jegyezte meg: - Milyen rohadtul gyűröttek vagytok ma csajok! - miközben kipihenten átszökkent... Tovább