Part25:Bevallom, megcsaltalak

2013 december 4. | Szerző: Regina Réti |

Blind Date a Miró Cafe-ban: Eltelt a balatoni nyár, újabb szeptember következett. A kolesz kitárta kapuit, a siófoki Adonisz pedig a karjába várt, ugyanis egy napon felhívott. Megbeszéltünk egy randit. A Miró Cafe-ban találkoztunk a Várban. Izgatottan készülődtem, pingáltam a szempilláimat, hosszúra, igézőre és azzal sem sokat törődtem, hogy apám ezerszer kérte: ne tapasszam őket össze annyira. Mert olyan vagyok, mint egy denevér. A félelmetes nőstényragadozó. De én csak bodorítottam és festettem a pilláimat. Minél denevéresebbre, minél nőstényragadozósabbra. Persze azért rettegtem egy kicsit, mi lesz, ha Al Pacino, az én leendő rózsaszín férjem, rózsaszín gyerekeim rózsaszín apja… meglát. Valahol. Véletlenül. Mit tudom én, valahogyan. Amint éppen Adonisszal kavargatom a habos kávém a falatnyi szoknyámban. A pilláimban. Igézőn, hogyan is másként?

És hát, milyen rohadt kis piti gyarló az emberi lény? Olyan ösztönféle. Minél váratlanabb és vakmerőbb volt a tudat, lebukhatok, annál bátrabban és többet üldögéltem aztán szemközt Adonisszal. És hát, nem éppen mindig habos kávé mellett. Ráadásul, amit nem gondoltam volna, hisz csak könnyű nyári flörtnek indult az egész – Balaton part, bulik, sok koktél, finom parfümillattal vegyített szabad feromon – Adonisz alaposan felforgatta amúgy sem éppen stabil lelkivilágomat. Új volt, más, titkos. Olyan izgi. Szóval, Adonisz amolyan titkos szeretőként részese lett a mindennapjaimnak. Egy ideg. Pár hónapig. Két fiú és én. Külön, de mégis együtt. VegaSári egyik nap azt mondta, miközben a manikűrözte a kezét:

– Regi, süllyedj a föld alá. Szégyeld magad! Állj a sarokba, térdepelj kukoricán. És minimum süljön ki a szemed, amit előtte holló vájjon ki. – és dühösen fújt rá a körmén lévő reszelékre. Ami apró porfelhőként szállt tova az éterben.

– Merthogy – folytatta dühödten – erkölcstelenül gusztustalan, undorító dolog párhuzamosan két fiúval is szexuális kapcsolatot fenntartani.

– Mi vn Sári, irígykedsz – vetette oda neki Nagyká, aki mint tudjuk, sosem vetette meg a flörtöket, kalandokat.

– És a csoportszexet sem, Regikém. – vetette közbe, miközben Bencével éppen indultak fel a negyedikre. Szobára.

Szóval, mint jól látszik,  Adonisz titkossága, az újdonság varázsa, lopottsága alaposan felfűtött hormonálisan. Tizenkilenc-húsz évesen ez még azért nem megy olyan döcögősen. Bár azért olyan sürgető érzés is lett bennem. Valami lelkiismeret furdalásféle. Rettegős belső félelem. A lebukástól.

Nagyká, aki közben ide-oda repdesett a világban, és ha éppen nem orosz luxusmilliomosokat, német nyugdíjasokat, svájci üzletembereket és olasz maffiózókat kísérgetett, mondta is:

– Vigyázz Regikém basszus, mert le fogsz bukni! Én mondom neked!

Tudtam, döntenem kellene, kerülni a csúfos véget. Dönteni mielőbb. De rögtön jött is bennem a kérdés: Melyiket válasszam?

– Páris és az ő almája. – gúnyolódott Sári, aki egyértelmű volt, hogy:

– Al Pacino. Nem emlékszel, hogy mekkora szerelemnek indult? Amikor a Közgáz pincében találkoztatok. Azt mondtad aztán, ő lesz a férjed. Ő meg azt, hogy a gyerekeitek így meg úgy. -Sári szőke hosszú haja vadul rázkódott, miközben hevesen gesztikulált.

– Zizi, mit csináljak? – fordultam Zizihez, mert tudtam,ő képes arra, hogy a fejemmel gondolkodjon. Magyarul, empatikus. Ami Sáriról nem mindig mondható el.

– Regi, ha ez már így alakult, hogy egyáltalán képes voltál megcsalni Al Pacinot, akkor már biztosan nem szerelem ez az egész. Szerintem egyiket se válaszd. Al Pacinot engedd el, ez méltatlan hozzá. Ez az egész helyzet. Őszintén mond el neki, hogy mi van. Adonisz az meg… Adonisz. Csak annyira volt jó, mint egy ferde tükör. Most, hogy megnézted benne magad, általa, törd össze, lépj tovább. Nem lesz nehéz dolgod. Mert egyáltalán nem hozzád való. Al Pacino viszont a jing. Mindenhogyan illetetek, ugyanolyan bohém, szórakozott és jófej. Mint te.- és Zizi simogató szemekkel nézett rám, mert látta, mindjárt elbőgöm magam.

– Csak hát, szó mi szó, túl korán jött neked a tökéletes. Ahogy te mondod: Az, AKI. Csupa nagybetűvel. Sajnos. És itt ez a baj. Neked élned kell még. Pasizni, tapasztalni. Szerintem ezt Al Pacino is érzi a lelke mélyén.-  és Zizi egy nagy sóhajjal zárta a szépen ívelt mondatot. Nyomatékosításul egy sercegő nachost vett a szájába és jól hallhatóan elropogtatta izgalmában.

Nem tudtam mit tegyek. Egyszerűen mindkettő kellett valamiért. És aztán persze azt döntöttem, hogy nem döntöttem. Hagytam, vigyen az ár, történjen,és lehetőleg nélkülem. A sorsom persze döntött helyettem. És büntetett.No free lunch. Nincs ingyen ebéd. Örök igazság. Senki után nem marad kifizetetlen számla. És Nagykának igaza is lett: Megbuktam, lebuktam. Buktacica.

 

Helyszín:Kolesz, Gólyabál napja. 

Októberben volt,  gólyabál napján. Este 8-9 körül. Mi a lányokkal készülődtünk, ruhapróba, haj és smink, teljes harci dísz készültség. Tudtuk, nem soká jönnek a többiek is. Bence és Szami a szintről, Chris meg Al Pacino, mint külsősök. Zizi fekete-fehér ruháját vettem kölcsön.

– Szemem, lelked rajta, mert anyám varrta.- fenyegette Zizi, és mivel irtóra kellett a ruci, mindent megígértem.

Adtam szemem, lelkem, csak megkapjam a ruhát. Miközben pingáltam a pilláimat, valami vers-estet fabrikáltam gondolatban: Kérem Önöket, hogy a kakaskukorékolásos KU-KU-RI-KU elhangzását követően hallgassuk meg közösen, a legnagyobb színleléssel és legszigorúbban vett áhitattal az arcunkon a ’Réti Regi lelke” című nagybecsű költeményt:

Amire Réti Regina eminensek gyöngye a mikrofonhoz fárad és belekezd:

Zizi fekete-fehér ruháját vettem kölcsön ma,

kérte, szemem, lelkem is rajta,

mert, mint mondja, azt anyja varrta.

A költeményt írta: Réti Regina, A mű címe: Réti Regi lelke, Mű kelte: 1999. októbere. Mű megszületésének körülménye: Gólyabál Napjának hivatalos ünnepén, a késő esti órákban 1, azaz betűvel is kiírva egy liter nagybecsű Tokajunk szőlővesszein nektárt csepegtetett nedű elfogyasztását követően, a Boromatissza Boromatelissza díjas költőnőnk, két színlelt orgazmust követően, életének korakésőhajnaldéléjjeli rózsaszínkéksárgavörös korszakában írta eme, a korabeli klasszikusok közül is magasan kiemelkedő páratlan remekművét.

Nemes gondolataim felhőjéből Zizi nagykábetűs „a Kurvaéletbe!” felkiáltó tőmondata zökkentett ki. Engem, teljes arisztokratikus valómban szikrázó Boromatissza Boromatelissza díjas költőnőt. Merthogy végül félrészeg állapotában maga Zizi öntötte le a saját ruciját, vörösboros kólával.

Oh, mily gyermeki lélek, ez a Zizi… oh… de ez bocsánatos bűn gyermekem! – néztem rá angyali megértéssel,majd jó sznjétékosként folytattam:

– Kérlek, lehetőleg attól tartózkodj, hogy rám, Boromatissza Boromatelissza díja költőnőre… Ráhánysz. – ezzel tettetett műeleganciával felálltam, hogy átöltözzek.

VegaSári sírt a röhögéstől. És nyakalta a Pina Coladamat.

– Mit röhögsz leányom? – és kivettem a kezéből az üveget, majd én is meghúztam, miközben teátrális megsemmisítő szemekkel néztem Sárira.

– Egy Boromatissza Boromatelissza díjas költőnő trágár szóra nem emelheti nemes ajkait, gyermekem. A hírnév kötelez. – és nagylelkűen jóságos, fényes arccal, ahogy csak a jó apácák tudnak menni, siettem is a kolesz szekrényhez.

Éppen nyitottam a nyikorgó ajtót, amikor egyszer csak Al Pacinoék vészjóslóan toppantak. Jóval korábban, mint ígérték magukat.  Pillanatkép, csíz: A 313as-ban a csokornyi szép és illatos barátnőim ülnek az ágyon vagy fekszenek. Poharak, üvegek szanaszét, zene, trécs, nevetgélés. És nemes költemények születése gondolatban… ám egyszer csak Al Pacinoék lépnek be a szobába. Chris, Bence, de még Szami is, mindenki. Szokatlanul, kimérten. Megfagyott a levegő.A Boromatissza díj egyszeriben elpárolgott, Zizi öklendezése abbamaradt. Én megdermedtem, mint akit jeges varázspálcával érintenek.Éreztem, valami baj lesz, nagy baj. Aztán a gonosz varázslatból valahogy, nehezen, önerőből kiszabadulva rohantam  Al Pacinohoz. Hátrahagyva a ruhát, a foltot, mindent. De akkor már hiába.

 

SIPIRC BE A FÜRDŐSZOBÁBA!

Al Pacino hidegen, idegesen lökött el magától. És parancsoló hangon szólt Zizihez:

– Azonnal gyere velem! Be, a fürdőszobába!

Döbbenten néztünk egymásra. Zizi rám, én Sárira, Sári Christosra, én önmagamba. És közben nagyon rossz előérzetem támadt. Mert bár mindegyik csaj jó barátnőm volt, de Zizi volt a legjobb. Összes piti kis titkom összes tudója. Ő volt az életemre a tanúm, azaz még azt is tudta, amit én csak gondoltam. Így különös félelem lett úrrá rajtam. Ahogyan Al Pacino Zizit magához vonta. Olyan ellenkezést nem tűrő lefékezett józansággal a hangjában! Bementek a fürdőszobába. Én meg, halkan, rettenten, minden kis bátorságomat összeszedve odaosontam az ajtóhoz. Tapasztottam a fülem, mire Al Pacino erőteljesen szólt, az ajtón át. Mintha csak egy leheletnyi üveg lett volna köztünk:

– Gyere be!Nem kell hallgatóznod!

Beléptem. Fura látvány fogadott.Amitől tán még az is jobb lett volna, ha mondjuk, szeretkezve találom őket azon a rozzant mosógépen. De nem. Olyan látvány tárult elém, mint a bohózatokban: Zizi a rozzant mosógépen ült és nem kevés Martini Cherryvel a hangjában, olyan kicsit Schütz Ilásan karcosan, félig csukott félig nyitott szemmel, esküre emelt karral szajkózta, csak szajkózta, mint a madár, hogy:

– Olivér (akkori pasija a Melódiákból) életére esküszöm, Reginek nincs másik pasija.Nem csalt meg soha!

Nem tudtam, sírjak, nevessek. Zizi még félrészegen is éber volt, a mindenedet te Zizi, nem semmi nő vagy te, gondoltam. Olyan nagyon igaz barátnőként viselkedett, az utolsó utáni pillanatban is védte a mundér becsületét. Nem hiába, majdnem ügyvéd lett belőle. Félrészegen is hazudott, mint a vízfolyás. Olivér életére esküdözött bőszen. Úgy, ahogy a vicc is tartja, csak férfiakkal.

< A férj megcsalja az asszonyt, aki felhívja a barátját, ott volt-e a férje az ominózus időben, tudni akarja, igaz-e amit édes kis férje hazudott neki. A barát magától érthetődő hangon állítja. Mi az, hogy! Még most is ott van. >

Ez a férfiúi szolidaritás, van mit tanulnunk drága hímjeinktől. És Zizi tudta a leckét. Tényleg nem tudtam, sírjak vagy nevessek inkább. De közben féltem is, nagyon féltem.Remegtem minden ízemben.Tudtam, éreztem.Lebuktam. Próbáltam emlékezni, görcsösen-Mikor, hol, vajon ki az a szemét, aki láthatott minket és befújt? Mert valahol, valamikor, valaki meglátott minket Adonisszal az egyszer hétszentség.És tuti beköpött Al Pacinonak. Milyen rohadt kicsi ez a város! Dühöngtem, forrongtam magamban. Rohadt kicsi ez a város! Dühös voltam, olyan dühös, mint akinek ellopták, feltörték az egyetlen piszkos kis titkát. És persze mindent bevallottam nagy ijedtemben. Életem nagy hibája, nagy tanulsága. Soha nem szabad bevallani a megcsalást. Soha. Soha. Utolsó csepp vérrel is tagadni kell, mindhalálig. Ahogy a vicc is mutatta, ahogy Zizi is ösztönösen tette. De én naiv megcsaló voltam, nem a rutinos fajta. Zizi kikullogott a fürdőszobából. Én ültem tovább félelemben a kínzópadként funkcionáló mosógépen. És mindent bevallottam. A siófoki cetlit, a Mirót, a szeretkezéseket, a romantikus sétákat.És a további szeretkezéseket.Mindent.

Nem volt több kérdés. Al Pacino, Christossal együtt, feldúlt dühvel, éktelen haraggal viharzott ki a szobából. Nagy ajtócsapkodások és szitkozódások között. Bence és Szami maradt, ők mellettem döntöttek. A „rohadt kis kurva” csak a kötőszó volt, amit Chris üvöltözött nekem. De tán ez volt a legjobb, amit tehettek, örültem, hogy egyáltalán nem vertek agyon. Laposra. És nem szaggatták le rólam Zizi ruháját. A fekete-fehér vörösboros foltosat. Zizi, Sári, Bence, Szami meg én kiültünk aztán a piros szintülőkére és láncba dohányozni kezdtünk.

– Ki a franc köphetett be?

Nem jutottunk előrébb. Elindultunk a szobánk felé, és amikor már az ajtóhoz közel jártunk, megcsörrent a mobilom. De csak egészen halkan, mert becsúszott Sári plasztikselyempárnája alá, ahonnan Sári gyorsan kihalászta, és a kezembe nyomata. Adonisz volt az:

–         Figyi bébikém, tudod honnan hívlak most baszki? – kérdezte dühödten.

–         ???- csak kerek szemekkel hangtalanul ráztam a fejem, mintha látta volna.

–         Az Isván utcából.A Péterffyből baszki. Az ügyeletről. Most varrták össze a szám meg az állkapcsom. Felhasadt meg szétszakadt, baszki.

–         Mi történt?-  ezt úgy kérdeztem, mintha nem sejtettem volna, na vajon mi is történt

–         A kretén pasid meg a kis mitugrálsz pöcs kis haverja, eljöttek a videotékába. Rám törték az ajtót, kiütötték két metszőfogamat. Vérzett az egész fejem mint az állat, totál kiütötték a fogam műfog kell helyette.

–         Sajn….

–         Ne sajnálkozzál nekem, hanem húzzál ki az életemből, többet nem akarlak látni te hülye kis tyúk!- és Adonisz rámcsapta a telefont.

Sári, Zizi, Bence és Szami is körülálltak, úgy hallgatták Adonisz telefonból jól kiszűrődő őrjöngését. És ahogy leraktam a kagylót, ők is csak annyit tudtak mondani: Baszki.

 

Folyt. köv: Part26

Addig is keresd Regina Réti Végtelen Szerelem hivatalos oldal-át a facebookon, és lájkold! Oszd meg, kommentezz…!!Köszi!!:-)

*****************************************************************

Szerző ezúton tájékoztatja Tisztelt Felhasználókat, hogy az NL Cafe elektronikus oldalon valamint a Facebook közösségi oldalon Regina Réti Végtelen Szerelem c. folytatásos részletekben (továbbiakban: epizód) közölt, a szerző elhatározásából nyilvánosságra hozott teljes szellemi alkotás, mint szerzői mű a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületnél (Artisjus) lajstromba vétetett. Minden jog a Szerzőé. A mű felhasználása a vonatkozó jogszabály- 1999. évi LXXVI. törvény – alapján lehetséges, ideértve a megfilmesítési szerződésre vonatkozó irányadó szabályozást.

Photo Source: moviezok.com