Part23:Alibi a Kis Hableánnyal

2013 november 29. | Szerző: Regina Réti |

–         Hál istennek Zizikém!- úgy szóltam a kagylóba, mintha egyenesen a Don kanyarból menekültem volna.

–         Mi a franc van? Anyám mondta, nagyon ideges volt a hangod!

–         Csodálod?  – közben azért csalódott voltam egy kicsit.

Ugyanis szentül meg voltam győződve arról, hogy tibeti nyugalommal beszélek Zizi anyjával. De aztán gyorsan túlestem ezen, mert fülemben csengett anyám hangja. Miszerint nekem soha nem volt, nincs, és nem is lesz pókerarcom. És jobb, ha nem is próbálkozom vele. Így gyorsan elmondtam Zizinek az egész sztorit, izgatottan kapkodva a levegőt. Már meg  sem próbáltam nyugalmat erőltetni magamra. Ugyan minek? Kinek?

–         Jó, akkor most már nyugi! – nyugtatott Zizi, és szinte az orromban érzetem az ilyenkor szokásos gyógymódját. A kamillatea illatát.

– Minden sínen lesz, ne parázz már!! Kitaláltam valamit. Keressetek egy trafikot, postát. És valami képeslapot Szolnokról.

– Minek? Hogy jön ez most ide? Nem érted amit mondok? Mindjárt itt van apám a motorján, te meg holmi francos képeslapért akarsz küldözgetni keresztül-kasul a városon???

– Regi!!!Ne pánikolj már, hanem hallgass végig! Igenis felkutatod azt a rohadt várost egy szolnoki képeslapért. Megírod a lapot, megcímezed anyádék címére.

-???

– Te csak figyelj, és csináld amit mondok!És ne hápogj közbe. Szóval: ha megcímezted, és gyöngy betűkkel meg is írtad, beteszed egy zárt borítékba. És elküldöd nekem. Szolnokra. De még ma: Ha ügyes vagy, az holnapra ideér. Én meg feladom a szolnoki nagy postán.

Én csak hülledeztem. Mekkora esze van ennek a Zizinek. Vagány egy kis nő ez! Szuper! Szuper! Ujjongtam magamban és nagyon nagyon nagyon figyeltem, mert éreztem: a helyzet kulcsa Zizinél fityeg. És az én testi épségemé is. És Zizi mindeközben teljesen racionális hangon csak mondta és mondta:

– És akkor én megkérem a postáskisasszonyt, jó erősen pecsételjen a képeslapra. Hogy Szolnok és a dátumot. Érted már? És akkor apádék tutira nem fognak szagot. Ha meg hazamész, mesélsz. Azt úgyis megy neked, hazudozni össze-vissza. És elmondod, hogy Szolnok időközben álmaid városa lett, mert olyan gyönyörű! Pláne az esti fények. Ezeket úgyis tudod.Addigra még mondok pár infót. Hogy valamennyire képbe legyél. Na? Mit szólsz?!

–         Zizi, te istennő vagy! Istennő – nagyon boldog voltam és nemsoká már két lábbal szeltük Al Pacinoval a várost. Szolnoki képeslapért. És nem mellesleg a fránya kis életemért.

Loholtunk egyik postától a másikig, postából ki trafikba be, de mire vagy a hatodik postát és trafikot is megjártuk, a Lehel tértől a Nyugati téri nagy postán át a Fény utcáig, addigra rájöttünk:

Budapesten nincsen Szolnoki képeslap.

Mert: Budapesten csak budapesti képeslapot lehet kapni.

De milyen dolog ez? A rohadt életbe!

–         Most mi a francot csináljunk? – kérdeztem elgyötörten Al Pacinot.

Ott álltunk az óra alatt a Nyugatinál, pihegtünk, nekem mindkét kezem reszketett. A nyárfalevél hozzám képest maga volt a Kőszikla. Ez tutifix. Rágyújtottunk, majd hirtelen Al Pacino rám nézett. Éreztem, láttam a szemeiben: most neki lett egy óriási ötlete. Mit tesz a rettegés. Egy multi-kulti brainstorming meeting hozzánk képes kutyafüle volt. Szerintem. Mert szerintem mi hárman, Al Pacino, Zizi és én, aznap, simán vertük az összes kis tipi topi agyonmultizott marketingpicsácskát. Merthogy lőn az eget rengető nagy ötlet, ala ‘Al’:

–         Végül is nem kell nekünk szolnoki képeslap! – és a rettegőn pislákoló szemeimet, és az arcomat is a kezébe fogta. Megcsókolt.

–         Nem???

–         Nem! Küldjél valami mesefigurásat. Abból annyi van,  mint a szemét. A húgod meg majd örül neki. És te meg azt mondod, azért ilyet küldtél, mert Hédinek akartál örömet.A kis tesók mindig rákattannak bármire, ami a nagy tesóé. Ha egy taknyos zsepi, még akkor is.

Meg kell hagyni, szenzációs ötlet volt. Micimackós, Mickey Egeres, Kockásfülű Nyúl, Kis hableány  – mit is akarhattam volna többet? Volt választék. Kiválasztottuk a Kis hableányosat és a koncentrációtól kidugott nyelvekkel megírtam a képeslapot. Ha koncentrálok, kidugom a nyelvem, ezt Sáritól tanultam el. És hát éppen az volt a szitu, hogy nagyon kellett koncentrálnom. Csak úgy kanyarítottam  a betűket, elvégre az életemért mindent:

 

Kedves Apa, Anya, Zénó és Hédi!

 Szerencsésen megérkeztem. Zizi már az állomáson várt. A szülei nagyon aranyosak, pont olyanok, mint ti. Az anyukája írtó finomakat főz. Szolnok nagyon szép város, sokat sétálunk meg fagyizunk is. Templomban még nem voltam, de holnap azt is tervezzük. Ha hazamegyek, majd mesélek! Addig is puszi nektek, Hédinek külön is!

ui.: Hédi remélem örül a Hableányos képeslapnak, mert órákig válogattuk, még Zizi anyukája is segített:-)

Vigyázzatok magatokra. Örök Kislányotok: Regi

 

– Na? elolvasod? – nyújtottam oda Al Pacinonak a lapot, aki  a kezébe vette, majd elhúzta a száját és röhögni kezdett:

– Szerintem az Örök Kislányotok az már azért durva. Azt húzd át. Vagy csinálj vele valamit. Az nem kell. Ne lőjjünk túl a célon.

– De! Az jó. Hát nem ismered apámat? Neki ezzel tutira nem lövök túl…elolvad a gyönyörtől, ha olvassa. Szerintem kirakja a komódra, a Biblia meg a birsalmák mellé, had lássák a rokonok is, ha jönnek. Lám lám, ez az ő lánya!

– Hát…te tudod…legyen – hagyta rám Al Pacino, de láttam, nem volt teljesen meggyőzve.

Én viszont tudtam: ez apámnál bőven belefér. Még tán ki is húzza magát, miközben felolvassa anyámnak az ebédlőasztalnál.

A képeslapot Zizi címére meg is címeztem, zárt borítékba bele, sihi-suhi, mehet.

Aztán, mint akik jól végezték dolgukat, még beugrottunk a Jászai téri Mekibe sajtburgerezni, majd elégedetten sétáltunk végig a Pozsonyin. Haza, egy jó nagyot szeretkezni erre a nagy ijjedtségre.

Másnap délután Zizi már telefonált is: sikeresen feladta anyáméknak a képeslapot, amin írtó szuperül látszik: Szolnok és a dátum is. Úgyhogy minden oké. És oké is volt. Gyönyörű két hetet töltöttünk együtt a Zizi és a kis Hableány által biztosított alibi jóvoltából. És aztán,mikor hosszú uszonyán tovaszállt az alibi-idő, Al Pacino felpakolt a koszos másodosztályra, amit majdnem lekéstem, és irány haza, apámékhoz. De kit érdekelt! Tudtuk jól, pár nap és jövök vissza, hisz kezdődik a tanév.

Szeptember eleje

A tanévkezdés nekünk, vidéki fősulis csajoknak egyet jelent az új impulzusok, a zsibongó nyári élmények és nagy balatoni szerelmek elcsacsogásának idejével. Ez már a második évünk volt, minden flottul zajlott. Ismertek voltak az arcok. Tudtuk: igen, ez az a magas kézis srác a szintről, ez a szemüveges csaj a negyedikről, itt a Hökös csávó, ott a diri és a rektor és…

– Ott van Móser, jaj Istenem, takarj! – húztam magam elé Zizit, hogy Móser ne lásson meg, mert nem igazán csípte a fejem.

Minden ismerős volt. Már nem gubbasztottam fél órát a koleszigénylő lap kitöltésével. Mert Zizi nagylelkű volt és kitöltötte helyettem. És persze szabályos arccal hallgattuk végig Móser tűzszabályzatát a nagy előadóban. Ahogyan azt is pontosan tudtuk, mi után mi következik, azaz: a mikrosütőt és kenyérpirítót a bőröndből egyenesen az ágy alá tuszkoltuk be, hogy amikor a Móser jön razziázni, ne találja meg a rendszeridegen mikrót és ne fogjon fokhagymaszagot se a kenyérpirító után. És azt is tudtuk, ha szüleink hívnak, mindig azt kell mondani:

Iggeeen….most ettem. És iggggeeen, jól fel vagyok öltözve. És persze egész nap a könyvtárban rohadok.

Olyanok voltunk, mint a lakások a tulajdoni lapon és a valóságban. Úgy is mondhatnám szokványosan, hogy az ég és a jó öreg anyaföld. Szóval, este  felszenteltük a szobát. Ami azt jelentette, hogy amire Sári pirosan világítós digitális Barbie órája 18:05-öt mutatott, addigra már mindannyiunk merev részeg volt.  Az egész kis bandánk. VegaSári úgy kapaszkodott a fajansz mellett, térden guggolva, mint Barbie Kenbe, amikor megkapja az új Porschéját. Zizi a gyerekkori karatecuccában addig játszotta Lindát, amíg el nem ájult, Nagyká meg az új vibrátorával hadonászott, hogy:

– Basszus csajok, ezt Kínából hoztam, de ez egy gagyi vacak! – és ivott még egy kortyot.

Bence Nagykát tapizta, szokás szerint, majd a tőgyeire esett és ott a puhán jól el is aludt. Én meg? Én meg merev részegen csendben szipogtam a tanulóasztal székén felhúzott térdekkel, lábamon a hű kutyusaimmal. És vártam: mikor lesz már holnap és mikor látom újra az én rózsaszín szerelmemet, leendő férjemet, Al Pacinot. Szami meg csak vigyorgott rajtunk, mint a tejbetök. Szami a színjózan. És aztán szó nélkül lement a Bartókra, az arab tulajú éjjel nappali Delicatesbe Muradhoz. És vett még 3 üveg Tequilát. Nekünk, a csóró fősulis barátainak.

***

Másnap úgy terveztem, Alkotmányjog előadás után rögtön el is indulok Al Pacinohoz. Az előadás dögunalom volt, egy fecnire tollal rajzolgattam a profot és a rózsaszín családomat. A papírt meg telefírkáltam azzal, hogy Al Pacinoné, Al Pacinoné. Közben a hamuszürke, félig kopasz, vékony prof áhitattal beszélt a parlamenti választási rendszerről az USÁ-ban meg az angolszász államokban. Meg valami töredékszavazatokról. De én csak rajzolgattam a képzeletbeli rózsaszín családomat és alig vártam, hogy vége legyen és rohanhassak Al Pacinohoz. Ahogy hátrafordultam az előadóban és elnéztem a lépcsőzetesen előremeredő többi évfolyamtársam fejét, mert kb. 100 fej gömbölyödött az előadó összetapasztott sorszékein, mindegyik fejnek rohadt unott tekintete volt. ettől még jobban megnyugodtam, és lustán firkáltam tovább. De mindig ez van amúgy. Az első napok első előadásain még lelkesen tele van a nagy előadó, félévkor meg már, mint gazdaságos mazsolás kuglófban az összeaszott mazsolák, olyan kevesen ülünk benne. És valahogy mi is éppoly összeaszottak vagyunk.

Fél évvel később

Al Pacino és én lángoltunk. Én is, ő is teljes biztonsággal azt gondoltuk, a mi szerelmünk örök és végérvényes. A menyasszonya voltam, de nem számított a gyűrű, anélkül is tudtam, én vagyok az övé, ő meg az enyém. És ezt nem a birtoklás értelemben tudtam, hanem a kötődés, a mágia, az erő, a szenvedély értelmében. Ennek ellenére érdekes dolog történt. Tél volt. A Falk Miksa utcai Tóth kocsmában póker kockáztunk és boroztunk, akasztófázásba kezdtünk.

– Na, gondoltál valamire?- kérdeztem.

– Aha. Van papír valahol a táskádban?

– Nincs. Kérsz a pincértől?

– Pincér! Hozna nekünk egy papírt? És egy tollat?

– Természetesen Uram.

Gondolt valamire és egy darab sárga papírra leírta a szókezdő és szóvégi betűt, a kettő közé meg annyi vízszintes vonalat húzott, ahány betűből áll a szó.

– E betű van benne?

– Nincs.

– M?

– Nem, nincs, és vigyázz, már van két rudad!

– Auu, azt hittem, hogy csak egyet húztál be! – doromboltam.

– Nem csalunk – nevetett. Na?

Mondtam a betűket, ami ha volt, beírta ahova illett, ha nem talált, elkezdődött az akasztófa darabonkénti felállítása. És így sokszor eljutottunk az akasztott emberig, aki ott feküdt előttünk a papírlapon és azt vigyorogta, hogy bénák voltunk. A szemben levő asztalnál egy pár ült, karikagyűrűt viseltek.

Tizenöt betűs szót kellett kitalálnom.

– Lassan már felakasztalak. Csak nem sikerül? – kérdezte.

– Hát, nagyon úgy tűnik – nyavalyogtam.

– Pont azokat a betűket lövöd ki, amik nincsenek benne – nevette el magát és ivott egy korty bort a hidegtől párás pohárból.

– K? – mondtam félve.

– Nem nincs. Kész. Itt az utolsó gerenda is. Fel vagy akasztva! Nyertem. Te jössz!

– Auh. Tényleg?!

– Igen, nézd csak meg – tolta elém a papírt.

– Mi volt a szó, amire gondoltál?

– Biztos, hogy tudni akarod?- kérdezte Al Pacino.

– Persze. Miért? Miért vagy ilyen titokzatos? Szellemeket láttál?

– Igazságtalanság – vágta rá.

– Ez volt a szó vagy most miért mondod? – kérdeztem meglepetten.

– Nem, ez volt – felelte kurtán.

– Mi? Mit akar ez jelenteni? – értetlenkedtem tovább.

– Látod a szemközti asztalnál ülőket, a gyűrűseket?

Folyt. köv: Part24

Addig is keresd Réti Regina hivatalos oldal-át a facebookon, és nyomj egy lájkot ! Oszd meg, kommentezd, add tovább…!!Köszi!!:-)

*****************************************************************

Szerző ezúton tájékoztatja Tisztelt Felhasználókat, hogy az NL Cafe elektronikus oldalon valamint a Facebook közösségi oldalon (Réti Regina hivatalos oldala)  folytatásos részletekben (továbbiakban: epizód) közölt, a szerző elhatározásából nyilvánosságra hozott teljes szellemi alkotás, mint szerzői mű a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületnél (Artisjus) lajstromba vétetett. Minden jog a Szerzőé. A mű felhasználása a vonatkozó jogszabály- 1999. évi LXXVI. törvény – alapján lehetséges, ideértve a megfilmesítési szerződésre vonatkozó irányadó szabályozást.

Photo Source: lastfm.com