Part22: És a Szerelemvonat begördült a Nyugatihoz

2013 november 27. | Szerző: Regina Réti |

–         Hallo! – mordult bele apám precízen a kagylóban.

–         Üdvözletem! Bár még nem ismerjük egymást, én vagyok a fekete bárány. Al Pacino. Khm…. – és Al Pacino zavarában krákogott egyet.

Erre lőn mély csend a vonal másik végén, világosság meg sehol. A lélegzetemet is visszafolytottam, úgy figyeltem. Na,ebből mi lesz?  Apám kivárt, játszadozott, mint Tom a gombolyaggal. Végül Al Pacino törte meg a kínos hallgatást:

–        A lánya, Regina barátja vagyok. Szeretem a lányát, ezért is sajnálom, hogy ezidáig még eddig nem volt szerencsénk bemutatkozni egymásnak, Réti úr. Sem telefonon, sem élőben – tette hozzá Al Pacino, majd várt egy pillanatot, de mivel apám még mindig nem szólt semmit, folytatta:

– Vagy…hogy szólíthatom? Mondhatom azt, Rajmund? Esetleg másképp hívjam? – izzadta ki magából a mondatokat egy csipetnyi kínban.

De apámat, született régivágású Réti Rajmundot az effajta modern jófejség, még ha csipetnyi kínnal fűszerezett is,  baromira nem hozta lázba és éles hangon válaszolt. Úgy, hogy szavai szinte karcolták a dobhártyámat:

–         Nem. Nem szólíthat sehogy. Én nem fogok leállni magával bratyizni. Ez nem az én stílusom barátocskám, de nem ám! Vagy azt gondolja, hogy ott fent Pesten, csak úgy megszédíti a lányomat, hallja?Én nem azért neveltem, taníttattam! A legjobb iskolákba járt! Különóra, versenyek, balett és zongoraleckék. De mit tud maga erről…úri nevelésről! Azt képzeli, hogy egy holmi jött-ment pesti akárkinek neveltem??? Hogy megszédítse idejekorán?! Hallja fiatalember?!- és apám csak úgy rikkantotta ki a rigókat a szájából:

– És ha jól gondolom, libát sem őriztünk együtt. Egyébként – zökkent ki egy pillanatra a “szigorú atya vagyok” köntösből – kit keres? – mellékesen kérdezte.

Éppen olyan hangon, mintha nem tudná egészen pontosan. Hogy engem, természetesen. Én a vonal titkos végén hallgatózva, legszívesebben rácsaptam volna apámra azt a rohadt kagylót! Mégis, mit képzel magáról???

De meg kell hagyni, apám remekül tud szivatni, gyakorlatilag bárkit. A maga direkte udvarias, fennkölt és régivágású hanghordozásával. Amitől amúgy is a falat kapartam egész gyermekkoromtól kezdve. És most a leginkább az ingerelt az egészben, hogy a hangjában egy csepp sértettséget nem éreztem, sőt! Inkább mondanám csöppnyi mazohizmussal vegyített rosszmájúságnak.

–         Hát… Önnel is beszélgetek szívesen… – kezdett viccelődni Al Pacino.

–         Nekünk nincs közös témánk fiatalember. A viszonthallásra! – és azzal apám kimért távolságtartással ránktette a kagylót.

Al Pacinora és rám. Bár, ahogyan utóbb egy kis kattanást hallottam, anyám, aki apám kötelékében nagybecsű Kékúthy Rozáliából Réti naccs’ asszonnyá avanzsált, szerintem ugyanúgy tapasztotta a fülét, mint én.

De mit érdekelt mindez már engem. Patakokban hulltak a könnyeim, dráma a köbön, amit átéltem. De csoda? Nem csoda! Zokogni kezdtem tehetetlenségemben, dühömben. Hogy tulajdon szülő apám ezt tette velem, velünk. Miféle szülő az ilyen? Ilyen a szeretet? Ez nem szeretet, hanem… zsarnokság! Rohadt nagy zsarnokság! És már megint szemközt ültem azzal a rohadt rózsaszín baldachinnal és mire feleszméltem, megint azokat a hülye csipkéket tépdestem a szélén. Nyár végére szétfoszlik az egész szobám, ha így haladunk. És még két hét a tanévkezdésig! Addigra   a lakást is lebontom csendesen. De a csipkeszél tépkedésétől kissé megnyugodtam.

Hallgatózni kezdtem, zajlik-e tovább a dráma apám meg anyám közötti hangos beszélgetésben, de nem. Az ősök elcsendesedtek. Úgy tűnt, őket korántsem rázta meg az iménti olcsó kis közjáték. Apám a nappaliban nézte a Forma1-et. Szinte láttam magam előtt, ahogyan a vasárnapi Zsolnayba potyognak bele a Somlóiról lehullott apró piskótamorzsák. Mert anyám bezzeg minden vasárnap Somlóit készt desszertnek, ha esik, ha fúj. És ebéd után, a füles fotelben varrja az az átkozott festményét. Mucha: Szerelem. Akkor kezdte, amikor beköltöztem a koleszba. Tavaly szeptemberben. És még most sem fejezte be! Közel egy év alatt nem képes megvarrni egy képet? Hát akkor minek kézimunkázik az ilyen asszony? Vagy mit csinál közben? Ő is azon sopánkodik, hogy leánygyermeke miféle holmi jöttment idegennel szűrte össze a levet a fővárosban? Anyám ne gondolkozzon ilyesmin, inkább varrjon!Uhhhh… olyan düh munkált bennem, hogy én nem is tudom…valamit menten a földhöz csapok.

Aztán mit csináltam ehelyett?

Szemeztem egyet a hálószobaszekrényen pihegő telefonnal, majd óvatosan, csendben tárcsáztam Al Pacinot. Vagyis Nagyit. Vagyis tulajdonképpen Al Pacinot.

–         Ne haragudj – szipogtam bele a kagylóba, mikor felvette a kagylót – Látod, mondtam! Megmondtam neked előre! Ilyen undok!

–         Ja – hagyta helyben Al Pacino és folytatta:

– Ne aggódj, semmi gáz. De most már megértelek, hogy eleged van belőle. Figyelj, arra gondoltam, mi lenne, ha azt mondanád apádéknak, meglátogatod Zizit, vagy Nagykát, vagy Sárit… mit bánom én melyik barátnődet, és…

–         …és?

–         És két hétre eljönnél hozzám a Nagyihoz? Aztán mindjárt úgyis szeptember, úgyse tehet semmi az öreged – mondta lelkesen Al Pacino.

–         De mi van, ha elkérik a számot és ott akarnak felhívni?

–         Szólsz Zizinek, tudjanak róla, hogy ott vagy, náluk. Alibiből. Ha meg hív apád, éppen nem tudsz a telefonhoz jönni, aztán kész. Csak kérlek szépen, hazudtold meg önmagad, és ne felejts szólni Zizinek!

–         Oké, rendben – úgy fogadtam szót, mint a fehér ruhás elsőáldozók a papnak.

***

Másnap már a vonaton zötykölődtem Budapest felé, szotyit köpködő emberek, merev vesszőkosárba tuszkolt élő tyúkok, no meg friss tojások között. A másodosztályon. De nem bántam. És végre, ha lassan is, de bezötykölődtem a Nyugatihoz. A peronnál már várt Al Pacino.

Átöleltük egymást, lélek lélekkel összekapcsolódott és egymást szorosan átfonva, hangtalanul lépkedtünk a 4-6 villamos felé. A Jászainál begyalogoltunk a Pozsonyin. Még mindig szorosan és hangtalanul öleltük egymást, és elkezdődött az újabb álom. Nagyi tárt karokkal várt minket az ajtóban:

–         Na gyertek anyukám, végre hogy itt vagy! – pöfékelt hosszú füstszűrőjével a cuppanó puszik közt.

– Épp most készült el a sült csirke meg a majonézes krumpli, ahogy szereted. – és újból átölelt.

Tényleg olyan volt minden, mint egy puha, nyugodt álom. A karcos, öblös, roppanó szögletességből, apámék szigorúságából és merev hagyományaiból átzökkenni a puha, meleg szabadságba. Ahol Nagyi, Al Pacino, a Pozsonyi úti lakás, én és a szerelmünk elképesztő ereje a főszereplő. És csak hallgattuk a Juventus rádiót, éjjel nappal. Közben póker kockáztunk, Martiniztünk, cigiztünk, szeretkeztünk és …

…és másnap délután hirtelen belém nyilalt:

–         Uramisten! Elfelejtettem szólni Zizinek, hogy ott vagyok! – nagyon beijjedtem, hogy már le is buktam. Láttam lelki szemeim előtt: apám a motorjára pattanva fekete bőrdzsekijében és motoroskesztyűben dühösen bőget  Budapest felé. Hogy kiráncigáljon Al Pacino ágyából és életéből.

–         Nem értelek Regi miért vagy ennyire szétszórt?! Azzal tettem le a telefont, hogy nagyon szépen kérlek, hazudtold meg önmagad és ne felejtsd el szólni Zizinek!- Al Pacino kissé feszült lett.

–         Add gyorsan a telefont! – és én már idegesen tárcsáztam is Ziziék lakását.

–         Hallo – szóltam a kagylóban alighogy felvették.

–         Ki az? – Zizi anyukája lehetett.

–         Jaj, csókolom, gondolom Zizi anyukája teszik lenni, én Réti Regi vagyok a koleszból, Zizike szobatársa a 313-ból. Tetszene tudni adni nekem Zizit?

–         Szervusz Regikém, örülök. Zizi sokat mesélt rólad meg a rózsaszín álom családodról – Zizi anyja kaján hanggal szórakozott ezen.Mintha olyan nagyon valótlan dologra vágynék!

Hogy például én legyek Grace Kelly egyenesen Monacóból, vagy valami. De folytatta:

– Nem tudom most adni, karate edzésen van a gyerekkori edzőjénél.

Azt hittem szörnyethalok. Zizi anyja jót szórakozik rajtam és az álmaimon, Zizi a hústorony Béla bá alatt, én meg nemsokára apám motorjának hátsó ülésén, kényszerzubbonyban.

–         Nem tetszik tudni, mikor ér haza?  – közben persze az életem pergett le előttem, szívem a torkomban dobogott. Csak azon izgultam, hogy Zizi előbb érjen haza, mint apám a motorján Pestre.

–         Nem, de ha hazajön visszahív. Hol talál meg?

Megadtam gyorsan Al Pacino házi telefonját, leraktam a kagylót, és a rózsaszín kutyusaimmal a lábamon nagy szemekkel, reszkettem. Meg láncba gyújtottam s nyomtam el a csikket. És minden egyes nyomorult csengetésre, lift és lépcsőházhangra összerezzentem. Al Pacino vigasztalt, közben kiment a konyhába és egy hatalmas zománcos piros fazékba rotyogtatni kezdte a sok szegfűszeget és narancshéjat.Meg a bort.

Csörgött a telefon.

 

Folyt. köv: Part23

Addig is keresd Réti Regina hivatalos oldal-át a facebookon, és lájk, oszd meg, kommentezz…!!Köszi!!:-)

*****************************************************************

Szerző ezúton tájékoztatja Tisztelt Felhasználókat, hogy az NL Cafe elektronikus oldalon valamint a Facebook közösségi oldalon folytatásos részletekben (továbbiakban: epizód) közölt, a szerző elhatározásából nyilvánosságra hozott teljes szellemi alkotás, mint szerzői mű a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületnél (Artisjus) lajstromba vétetett. Minden jog a Szerzőé. A mű felhasználása a vonatkozó jogszabály- 1999. évi LXXVI. törvény – alapján lehetséges, ideértve a megfilmesítési szerződésre vonatkozó irányadó szabályozást.

Photo Source:  hdwallpaper2013.com