Part20: Al Pacino eljegyzett!

2013 november 21. | Szerző: Regina Réti |

Fél évvel később – Al Pacino a 19.-ik születésnapomat egy kínai étteremben készült megünnepelni.

– Kicsim, jó lesz a Margit körúti? – kérdezte, miközben a fürdőszobában borotválkozott a tükör előtt.

– Perfect! – mondtam lelkesen, mert ha nagyon lelkes és nagyon cool akarok lenni, máris törni is a magyar. És dudorászva keresgéltem tovább a vörös körömlakkomat. Szülinapot ünnepelni ugyanis nem lehet vörösre lakkozott körmök nélkül.

A Nagyitól indultunk, a Szent István parkból. Én akkor már öt napot ott laktam, kettőt meg apám iránti tisztességből a csajokkal a koleszban.

– Anyukám, csak óvatosan menjetek majd, csúszik az út! – figyelmeztetett a Nagyi szelíden.

– Nagyi, mire hazajövünk, kivasalod holnapra az ingemet? Tárgyalni megyek… a kék-fehér csíkosat – kiabált ki Al Pacino a fürdőszobából és közben tovább borotválkozott.

– Nem láttad a körömlakkot? …Ah… hol az a lakk… ezt nem hiszem el, mindjárt indulnunk kell, és még sehol sem vagyok, mint nő…- durrogtam miközben eszelősen nyitogattam és csapkodtam a szekrényajtókat. És fortyogva keresgéltem a lakkot.

– Tegnap az ágy alatt láttam… Hallod ezt apukám, sehol sincs, mint nő! – nevetett a Nagyi és beállt a fürdőszobaajtóba.

– Nagyi, nem láttad a körömlakkom? A bordót… azt a téglalap alakú üvegcsét – kérdeztem sietősen.

– Most mondta a Nagyi, hogy az ágy alatt van – mondta Al Pacino tagoltan, kedvtelve és még mindig nyugodtan borotválkozott tovább.

– Süket vagyok…- sóhajtoztam nagyokat.

– Anyukám, egyszer a fejedet fogod elveszíteni…- állapította meg Nagyi, miközben a cselédszoba felé vette az irányt, ahol a Manyikának összekészített vasalnivalók gyűltek.

– Apukám, az inged merre van? …Itt nem találom – kutakodott tovább.

– Az ágy alatt. Nem, csak vicceltem Nagyikám – élcelődött Al Pacino, ami evidens, hogy nekem szólt.

– Nagyon humoros vagy – mosolyogtam, miközben már a mosógép tetején ültem, ahol megnyugodva és elégedetten lakkoztam a körmeimet a kissé pókhálós üvegből.

– Hova tüntetted el az inget Drágám? Már megint takarítottál?

– Ja – dohogtam magamban, miközben szemrebbenés nélkül pingáltam az ujjaimat.

– A takarítás nem az, hogy propeller gyanánt a mutatóujjadra csavart ruhavéget megpörgeted és azzal a lendülettel be is vágod a rumlit a szekrénybe! Utána meg durrogsz, hogy onnan ömlik rád minden. Már annyiszor kértelek, hogy inkább hagyj ott mindent, ahol van.

– Miért a Nagyi vasalja ki az ingeidet? Máskor engem kérj meg, ha kell egy vasalt ing!

– Szeretem, hogy figyelsz rám! Egyébként se a Nagyi vasalja, hanem Manyika, te is tudod. De ezt még a héten vettem fel és megint az kell, Manyika meg csak jövő héten lesz – jött a kimerítő válasz.

– Akkor adj egy puszit és talán megbocsátok – mondtam bohón.

– Hát ezt nem hiszem el… – képedt el Al Pacino és nevetve egy puszit nyomott az arcomra.

– Anyukám, ne aggódj, menjetek csak vacsorázni, érezzétek jól magatokat, ne foglalkozz ezzel, én már öreg vagyok, vasalok.

– Nagyi, te egy Angyal vagy, mi lenne velünk, ha nem lennél! – sóhajtottam fel teátrálisan és szemeimet az égnek emeltem.

– Nem lenne, aki telefüstölje a hatalmas nappalit – viccelődött Nagyi.

Erre mindannyian elnevettük magunkat.

– Tényleg Nagyi, ne dohányozz annyit, amíg nem leszünk itthon és ne etesd a galambokat papucs nélkül a hideg kövön állva. Kérlek! Semmi bajuk nem lesz, ha fél óránként nem kapnak enni! – szólt szigorúan Al Pacino.

– Most miért vagy ilyen? A Nagyi imádja a galambokat, miért ne etesse? – kérdeztem.

– Igen apukám, szeretem őket, mert olyanok, mint ti. Szürkék, éhesek és hálátlanok – nevetett nagyot Nagyi, azzal bement a konyhába és természetesen lázas szorgalommal csak azért is zsemlét tört össze a madarainak.

– Hahaha – lóbáltam a lábam vígan a mosógép tetején.

– Inkább arra figyelj, hogy ne nyúlj bele a körmeidbe! Mert aztán meg azon fogsz sápítozni, hogy te milyen szerencsétlen vagy, mert még arra sincs időd, hogy normálisan megszáradjon a lakk. Azután meg takargatnod kell a kezed, mert az összes körmöd megsérült…  – mondta nevelő hangon Al Pacino.

– Igen, olyan lassan száradnak… Szárítsam meg hajszárítóval?- kérdeztem felélénkülten.

– Anyukám, minek? A múltkor is odakozmált két körmöd, emlékezz, ne égesd már agyon magad: Legyen egy szép estétek, és ne az ügyeletre kelljen rohangálni állandóan! – kérlelt Nagyi, miközben zsemlével a kezében erre a képtelen ötletre mégiscsak megjelent az ajtófélfánál.

Tulajdonképpen nevettem volna ezen, de kénytelen voltam belátni, jobban járok, ha várok még öt percet nyugton a mosógépen. És inkább a világ sorsának alakulásán meg az afrikai árvák helyzetén agyalok csendes magányomban. És eszembe jutott a múltkori Szabolcs utcás élményem.

 

Hétvégi ügyelet – Odakozmált körmök. Rohanás a Szabolcs úti kórházba

– Regina, maga meg mi az istent csinált a körmeivel? – kérdezte hivatalos hanggal a doki.

– Elégettem. Körömlakkszárítás közben – válaszoltam magától értetődő könnyedséggel.

– Mit? – kérdezett vissza döbbenten az orvos, azt hittem, a szemüveg is leesik az orráról.

– Nem volt időm kivárni, amíg megszárad, meghajszárítóztam és…

– Ah – kiáltott fel az orvos – akkor azért van olyan szag, mint amikor a disznót perzselik. Jól elégette, mondta, és még mindig döbbenten vizslatta a körmeimet.

– Doktor Úr, nekem sok minden sikerül, amiről más még csak nem is álmodozik – sóhajtottam a fájdalomtól eltorzult képpel.

– Drágám, készen vagy? – zavarta meg gondolatmenetemet Al Pacino

– Felsegítenéd a kabátomat? Óvatosan, fel ne sértsd a körmöm… Azért akkor is fogsz szeretni? – kérdeztem félve.

– Nem – vigyorgott Al Pacino, miközben rám aggatta valahogy a kabátom, miközben bekiabált Nagyinak, hogy este jövünk. De Nagyi addigra már nem látott nem hallott, a szófán feküdt, nézte a tévét, itta a sörét és természetesen láncban gyújtotta s nyomta el a cigarettákat.

 

Körbefordult velem a világ: Al Pacino eljegyzett!!!

Megérkeztünk az étterembe, ahol zümmögő béke és gyertyafényes volt a hangulat. Elfoglaltuk az asztalunkat és az étlapot böngésztük.

– Te mit fogsz enni?- kérdeztem Al Pacinot.

– Téged. Szőröstől-bőröstől – mondta nevetve, miközben szemével az étlapot pásztázta és fel sem nézett.

– Most komolyan, ennyire szőrös vagyok? – kérdeztem kicsit megbántódva.

– Nem Jeti szőrösebb. Vicceltem, na! – nevette el magát.

– Annyira rossz ez nekem, de látod, mindig irtom őket. Állandóan harcolok ellenük, de csak nőnek és egyre több lesz. Következő életemben férfi leszek az tuti. És akkor fogok szexelni, amikor csak akarok…

– Csak vicc volt Drágám. Együnk kacsasültet, jó? Vagy rendeljünk egy tálat, amin többféle is van? Neked mihez lenne kedved?

– Többféle, az jobb. Nem sokat akarok enni, inkább íz orgiát szeretnék.

– Mmm, az finom – nézett rám sokat sejtetőn.

– Mit innál, szaké jó lesz?

– De levest is együnk…

Kihozták a mennyei falatokat és szakét ittunk és a levestől a sült banánig ad hoc poénokon végignevettük az egész estét. Potyogtak a könnyeim, szétkentem a festéket az arcomon, Harlekin semmi nem volt hozzám képest. Kimentem a mosdóba megigazítani a sminkem, hogy aztán a tökéletességben pompázó díva félreismerhetetlen magabiztosságával közelíthessek az asztalunk felé. Imádom ezeket a pillanatokat. Azonban az úton váratlan dologra lettem figyelmes, kis hiba csúszott a jól megkomponált „rétiregis” bevonulásba. Ahogy egyre sebesebb léptekkel robogtam, hirtelen megláttam egy újonnan odavarázsolt karcsúnyakú pezsgőspoharat. A frissen gyöngyöző pezsgőt egy elegáns nyaklánc díszítette.

Először nem hittem abban, hogy jól látom, valóban nyaklánc lóg-e benne. Goldie Hawn módra megy nekem a nőcis karakter, csak sajnos rövidlátó vagyok, így először nem is voltam biztos benne, hogy jól látom, amit látok, vagy csak nagyon látni akarom. Mert én ilyesmire is képes vagyok. Aztán ahogy egyre közelebb süvítettem, megerősítettem a lelkem. A nyakláncnak hitt tárgy valóban hús-vér nyaklánc volt. Nagy baj már nem lehet – gondoltam. Ám a rácsodálkozásomnak itt még korántsem volt vége. Teljesen kiszáradt a szám, a szemeim kikerekedtek, azt sem tudtam mit mondjak. Bár amúgy sem jött volna ki hang a torkomon. Annyira meglepett voltam, hogy hirtelen meg is torpantam és nyoma sem volt az előző percben felöltött magabiztos díva arcnak. Teljesen kizökkentem a szerepemből. Odarohantam az asztalhoz.

– Ez mi? – kérdeztem elámulva.

– Nyaklánc. Neked – és miközben ezt mondta, felállt, a pezsgőtől csurgó nyakláncot kihalászta és a nyakamba csatolta a gyönyörű ékszert.

A boldogságtól megfordult velem a világ.

– Nem ülsz le?- kérdezte és hellyel kínált.

Remegő térddel leültem, de azt sem tudtam hol vagyok.

– Uram Isten, és ez… mi? Mi ez? Uramisten! – visítottam tovább.

– Nem tudom. Miért? Mi az? – kérdezte, mint akit nagyon szórakoztat a helyzet és persze fogalma sincs semmiről.

– Ez egy… gyűrű. Jézusom. Ez egy gyűrű, hihetetlen, ez egy gyűrű – ismételtem gyorsan egymás után szinte önkívületi állapotban.

Akkor már nemcsak a térdem és kezem, hanem minden ízemben remegtem a fenséges örömtől és váratlan fordulattól. Remegő újjakkal sebesen kihalásztam a gyűrűt és ámult tekintettel vettem a tenyerembe. Minden tiszta pezsgő lett, az abrosz, a szoknyám, a blúzom, a kezem, de nem érdekelt.

– De hisz ez egy karikagyűrű! – sikítottam fel.

– Drágám! Akarsz egy fiút és egy kislányt tologatni a Szent István parkban? – kérdezte szelíden és a gyönyörű barna szemei ragyogtak a boldogságtól. Azt hiszem, kissé ő is meghatódott.

Csodás pillanatok voltak. Úgy éreztem, enyém a világ, de azért nem hazudtoltam meg önmagam.

– Két kislányt akarok tologatni – válaszoltam önkéntelenül, de még mindig teljesen megbabonázva.

– Nem. Egy fiút és egy kislányt, ez az ajánlatom – mondta nevetve.

Remegett a hasam a boldogságtól, nagyon kellemes borzongás futott rajtam végig. Olyan érzés, ami örökre beleégett a lelkembe, olyan mindent elsöprő boldogság, amelyet a legapróbb sejtjeimben is éreztem.

 

Folyt köv.:Part21

Addig is keress a facebookon, jelölj, szólj hozzá, oszd meg, várlak…

* * *

Szerző ezúton tájékoztatja Tisztelt Felhasználókat, hogy az NL Cafe elektronikus oldalon folytatásos részletekben (továbbiakban: epizód) közölt, a szerző elhatározásából nyilvánosságra hozott teljes szellemi alkotás, mint szerzői mű a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületnél (Artisjus) lajstromba vétetett. Minden jog a Szerzőé. A mű felhasználása a vonatkozó jogszabály- 1999. évi LXXVI. törvény – alapján lehetséges, ideértve a megfilmesítési szerződésre vonatkozó irányadó szabályozást.

Photo Source:  letstalkdateingonline.com