Part16: Hogy ezt a csórót beengedjem az én luxusprémmel körbetekert életembe?!

2013 november 17. | Szerző: Regina Réti |

– Akkor szívjuk szívószállal. Így duplán üt, fele mennyiség is elég -ötletelt Zizi, akinek szó mi szó, vágott az agya, ha a hülyeségről volt szó. És így tényleg jutott pia bőven, mindenkinek, aki épp arra járt. És hirtelen sokan jártak éppen a mi szobánk felé. Ilyen a koleszes lét. Jött Bence, Szami és jééé…itt van Nagyká! – Na???… Mi volt veletek Bencével? – érdeklődött köszönés nélkül Sári, de ez simán belefért.

A barátságokat, vagy készülő nagy barátságokat épp az különbözteti meg a felszínes kapcsolatoktól, hogy érdektelenek az olyan apró semmiségek, mint köszönés, névnapi köszöntés, egészségedre, mondani egy jó kis tüsszentés után, vagy bevallani, hogy épp egy vasad sincs.

–         Semmi Sári, semmi…tudod… csak a szokásos – és Nagyká a tükörben feljebb póckolta a melleit, a száját gyorsan kirúzsozta, tupírfésűjével pedig a két szál haját boglyázta fel éppen olyanra, mint C. C Catch a Heaven & Hell-ben.

–        Itt aludhatok ma? – kérdezte aztán szemrebbenés nélkül felém fordulva, amikor már pont olyan volt, mint C.C. Catch.

–         Mi??Nem! Nem akarok megint a matracon aludni, bocsi. – fáradt voltam. Kimerített a maszkhúzgálás Sárival meg Zizivel a Grinzingiben, és valljuk be, a másnaposságra rátöltve az ember könnyebben esik vissza a másnaposság állapotába. Nem. Még egy éjszakát nem bírok ki apám virágmintás, Balkánt is megjárt matracán. Punt tum.

–         Jaj Regikém basszus! Nem mindegy neked, hol álmodozol ébren? És hogy hol várod a rózsaszín férjed?!

–         Igazi kos vagy. Semmi nem érdekel magadon kívül.- és közben megkavartam a csipkebogyóteát, amit Zizi nyomott a kezembe, jólesett a csésze forrósága.

–         De. Érdekel – vágott vissza Nagyká és macskaszemei csak úgy villogtak.

–         Na jó. Magadon, a szexen, meg az orgazmuson kívül – tettem hozzá lemondón.

–         Na látod! – Nagyká odalépett hozzám és jobbról meg balról is jól megcibálta mindkét pofazacskómat. Mint gyerekkoromban a jófej felnőttek. Hogy utáltam! Úgy belémcsimpaszkodtak, hogy fél méterrel a föld felett lötyögtem az éterben. Szóval, Nagyká ezzel csak még jobban feldühített:

–         Ezt ezzel nem intézed el nálam! – mondtam ellent határozottan.

–         Dehogyneeeem!Regikém!? Ugye nem akarsz megfosztani egy kéjjel teli éjtől ezzel a kis Bencével? – nézett rám Nagyká a vadmacskásra húzott szemeivel.

–         Miért nem mentek hozzád? A Kazinczy utcába? – ingerült lettem, mert éreztem, Nagyká kitartóbb, mint tíz maratoni futó együttvéve.

– Nem lenne jobb… – próbálkoztam a lehetetlennel- a szalaggal átkötött parfümillatú otthonodba kéjt szerezni magadnak? És Bencének? – szerintem amúgy a kérdés totál logikus volt.

–         Csak nem képzeled…csak nem…nem jutok szóhoz!!!. Nem gondolod, hogy ezt a kis mitugrálsz csóró fősulist beengedem az otthonomba??? Az én luxusprémes világot járt életembe? Minek nézel te engem Regi?- Nagyká úgy felszívta Pamela Andersonos melleit, hogy a pólóján hirtelen szétpattantak a gombok.

–         Megáldott veled a sors! – sóhajtottam nagyot de el is röhögtem magam, Nagykára képtelenség haragudni, mert egyszerűen őt nem lehet komolyan venni.  Erre a nagy hahotára bejött Zizi is a konyhából.

– Mi van? Kimaradtam valamiből? – és Zizi letette a piros műanyag tálcát az íróasztalra a gőzölgő teával:

– Nektek is főztem egy teát. – tolta arrébb Zizi a tálcát, Sári és Nagyká felé.

– Nos, mi van?

– Miénk a matrac. Ma is.. – és azzal a fejemre húztam Sári takaróját.

–         Imádlak Regikém basszus, örök hála! – és Nagyká egy igazi nagyot cuppanóst adott az eminens kis pofikámra, majd mint a szélvész, kiviharzott a szobából.

–         Gombold be a pólódat!!!– kiabáltam utána, de nem hallotta, és rögtön utána jött be Szami, aki vigyorgott mint a tejbetök. Mint aki tuti cickót látott.

–         Mit nem adnék, ha egyszer az arcomat befúrhatnám a tőgyei közé!-  csorgatta a nyálát Szami.

Szóval igen. Mondtam….

– Ez mit jelentsen?- kérdezte Zizi értetlenül.

– Hogy Nagyká és Bence szexelni fognak. Itt. Ma.Ti pedig a matracra szorultok.- kotnyeleskedett vihogva Sári, aki közben felült az ágyról és odabillegette magát az édesítőtabijához.

–         Azt Bence furja be. Ma este. Is – reagáltam Szami kérdésére, mert láttam, Zizi a hírtől, hogy ismét apám Balkánt is megjárt matracán kell nyomorognunk, teljesen magánkívül volt.

–         Mi? Bence összejött Nagykával? – képedt el közben Szami.

–         Aha.vagyis nem jöttek össze, csak… érted.

–         Csak dugnak??? A mázlista!!! Na mindegy.Nekünk marad a piálás. Mit iszunk ma este csajok?- és Szami rácsapott Sári seggére, mire Sári teátrálisan feljajdult.

–         Most komolyan! Nagyká tényleg megint itt akar aludni??-  Zizi még mindig nem tért magához és csak folytatta a puffogást:

– Rohadtul elegem van már ebből. Egyszer oké. De ne csináljunk már ebből rendszert. És miért nem mennek a Kazinczyba Nagykához??? Én nem fogok megint a matracon nyomorogni Regi. Ezt most megmondom!

–         Én is ezt kérdeztem, de azt mondta, mit képzelek. Bence oda be nem teszi a lábát.

–         Mert? És mi az, hogy mit képzelsz?Hát Ő mit képzel???

– Na jól van csajok, én megyek, mert látom, égszakadás földindulás van. Később még benézek – és Szami elindult kifelé, útközben persze még egy nagyot rácsapott Sári formás kis posijára.

Mindenkinek Sári segge teszik??Őrület!!!

–         Ismered Nagykát… egoista kos. A matracon alszunk Zizi. Nyugodj bele. – mondtam aztán Zizinek beletörődve

–         Elfogyott a bor!- tartotta fejjel lefelé a marmonkannát Sári. Le kell mennünk még egy kannáért. És még csak este 6 van.

– Basszus! A körtéri lőrés csak 5-ig van nyitva, most mit csináljunk?

– Hát, nem tudunk mást, csak a Kaiser’s van már nyitva. Csak az nagyon drága.- így Zizi.

– De a kényszer nagy úr. Indulás!

A Kaiser’s a Fehérvárin igen elit helynek számít főiskolás szemmel, mert ott csak üveges bor van. Odaértünk, bedobtuk a kosárba amit akartunk, rohanunk a pénztárhoz:

– Négyszáz forintot kérek – mondja a pénztáros.

– Regina, nálad mennyi van? – kérdezi Sári.

– Ötven forint talán – mondtam, mialatt mélyen kotorásztam a zsebeimben.

– Nálam is van egy ötvenes – vágott közbe Zizi megmentőn, mire már önfeláldozón és nyakig benne volt a táskájában.

Előhúzott két húszast és egy tízest, amire szokás szerint rá volt ragadva retikülje jó pár állandó lakója: ezeréves kifli és dohánymorzsa, odaszáradt és agyonrágott rágógumi, papírgalacsin.

– Az már száz forint. Add már oda az üres üvegeket – vetettem közbe az idegességtől kissé talán hangosabban és sürgetőn, mintha minimum az életünk múlt volna azon, hogy magunkénak tudjuk a bort.

Az üvegeket odaadtuk a pénztárnál

– Így csak kétszáz forintot kérek – helyesbített a pénztáros.

– Száz van kettőtöknek Zizivel. Akkor egy százast kell még előkotornom valahonnan igaz? – várt megerősítést Sári.

Zizivel szorgosan és reménykedve bólogattunk, mire Sári elő is szedett egy kis pénzt.

– Csajok, nálam is csak egy ötvenes van. Mit csináljunk?

– Tegyük vissza a kólát, az kell a legkevésbé.

– Oké, ez jó ötlet – helyeseltem – elég, ha csak a bor marad.

– Nem jó, az kell, én kóla nélkül nem tudom meginni a vörösbort – nyavalygott Sári.

– De babám, hiába is játszod Barbie-t a plasztikvillából, rohadtul nincs itt Ken, ébredj fel!– mordult Zizi Sárira.

– Elég egy csoporttárs is… nem láttok itt valakit, akitől kölcsön lehetne kérni? Ne adjuk már fel az utolsó pillanatban… – erősködtem azután mégis a bor és a kóla együttes megvétele mellett.

– De kitartó vagy, alkalmazott matekórán a Rajnainál lennél ilyen szívós – vágott vissza Zizi nevetve, de én ezt már figyelmen kívül hagytam.

– Csajok, az ott nem Szami… de az Szami! – integettem felé izgatott boldogsággal, hisz jött a megmentőnk.

– Szami, Szami, hahó, SOS, gyere, hahó…- kiabáltunk mindannyian, Szami meg jött.

– Szamikám, nem tudnál adni egy ötvenest, amíg meg nem kapjuk az ösztöndíjat? Boros kólára, am estére…

– De, szerintem van nálam annyi, voltam otthon hétvégén és a fater adott…aha….van is……tessék…..

– Isten vagy Szami, imádunk – visítottunk egyöntetűen, mint a hatvanas évek Beatlesért rajongó lányai, amikor meglátták a színpadon felvillanni a gombafejűeket.

Még a pénztáros arcára évtizedek alatt odaszáradt mogorvaság is megenyhült egy pillanatra az eszeveszett és lázas számolgatás láttán. Mondjuk agyaltunk is rajta rendesen, amíg megoldottuk, hogy ezt a rekordösszeget közös erővel miként is finanszírozzuk meg, de győztünk!!!

Totál nem éreztük szomorúnak a sorsunkat. Sőt! Egyik kalandból a másikba jártunk, olyan életet éltünk, mint a munkába járó felnőttek közül szinte egyik sem. Pénzünk mindig annyi kevés azért volt, ami kellett a buli utáni körtéri hamburgerre, hogy éppen éhen ne halljunk.

Boldogok voltunk és elégedettek.

Szóval az ösztöndíjat többnyire a cigi meg az alkohol vitte el. Meg a buli belépők. Szabadidőnk nagy részében ugyanis a Közgáz pincében lógtunk. (A szabadidőnk nagy része a majdnem minden estét jelentette. A majdnem minden este jelentése: minden este. Ezek vagyunk mi.)

1 hónappal később – 1999. október

-Hova menjünk ezen a csodaszép októberi estén? – törte meg a csendet Sári, az ágyon punnyadva.

Gyönyörűen selymes szőke haja úgy terült el a haspólós felvarrt arcú anyjától kapott import selyempárnán, hogy amikor ránéztem, szívből megtéptem volna. Sárit is, a párnáját is. Hogy lehet valakinek ilyen szép dús haja? Az a helyzet, hogy az ilyen darázsderekú csajoknak az sem von le az értékéből a fiúk szemében, ha ők maguk a nyávogó plasztiktyúkok nyávogó plasztiktyúkjai.

– Közgázpince! – egyszerre mondtuk Zizivel, aki innovatív volt, hisz épp a Közgáz háziját írta.

Amit majdnem jól leöntöttem a cikóriával.

– Regi banyek, agyonütlek! – Zizi szeme szikrákat szórt.

– Bocsi, na. Megbotlottam a papucsomba.

– Nem Regi, ne is áltasd magad, te a saját lábadban hasaltál el majdnem. A rózsaszín kutyusok abban segítettek, ne ess rám. Köszönd meg nekik. – dohogott Zizi a kockás füzet felett a bénaságomon.

– Köszi kutyusok.

– Te lökött vagy! – Sári a párnába fúrt fejjel röhögött, és ahogy oldalra vágta magát, szinte egy csík volt a teste. Sári marhacsinos.

Zizi kész lett a házival, összecsapta füzetet.

–         Kimegyünk bagzani?

–         Aha. Nem gond, ha én így megyek? – rángattam meg a pizsimet.

–         Regi. Te a bohócpizsamádba és a két ballábas kutyusos papucsodban vagy önmagad. Ne parázz. Úgyse most fog jönni a rózsaszín férjed, mondtam már neked a múltkor is. És amúgy is: Nem tudsz mindig famme fatale lenni. És te nem is vagy az. Csak mindig bepróbálkozol. Gyerekkorodba tutira sok Sophia Loren filmet néztél. Vagy – nézett rám Zizi szigorúan – apádnak Sophia Loren volt a nőideálja. Esetleg Gina Lollobridgida.

Nem szóltam semmit, Zizi hihetetlenül mellényúlt. Apámnak Kim Wilde, Lőrincz Gabriella és Tóth Enikő volt a nő. Bocsi.

Kimentünk a piros ülőkére. Fáradtak voltunk, másnaposak, és egész nap a nagyelőadóban kellett hallgattuk a Szent korona tant. Meg a Heraldikát. Fárasztó volt. Itt egy zöld halom a címeren, ott meg országalma… de kit érdekel?

Este kilenc volt, lassan zuhany, smink és indulás a Közgázpincébe zülleni.

–         Kb. egy óra lesz, mire kivakolom magam. Olyan szétesett állapotban vagyok, legszívesebben a föld alá süllyednék, ahogy kinézek. – panaszkodtam két slukk között.

–         A bulira majd kivakollak, ne aggódj. – Ziziben imádtam, hogy őszinte.

A piros ülőkék pont a lifttel szemben voltak. Bambán nézünk enyhén karikás szemekkel, én a piros bohócpizsamámban a két rózsaszín kutyussommal. Hallottuk, ahogy elhívták a liftet. Lent zúgott az aulában.

– Hogy zúg ez a rohadt lift. Hallod? Halál ósdi egy vacak. Móser ezért van úgy oda? Ha ’78-ba épült a suli, minimum közel húsz éves lehet, nem?  – kérdezte álmosan Zizi.

– Ja . Baromi hangos. -és egykedvű bambasággal fújtam egy füstkarikát.

A lift meg egyre jobban zúgott,  felfele zakatolt éppen. A szintünknél megállt. Nyílik a liftajtó. Uramisten!…

Folyt köv.: Part17

Addig is keress a facebookon, jelölj, szólj hozzá, oszd meg, várlak…

* * *

Szerző ezúton tájékoztatja Tisztelt Felhasználókat, hogy az NL Cafe elektronikus oldalon folytatásos részletekben (továbbiakban: epizód) közölt, a szerző elhatározásából nyilvánosságra hozott teljes szellemi alkotás, mint szerzői mű a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületnél (Artisjus) lajstromba vétetett. Minden jog a Szerzőé. A mű felhasználása a vonatkozó jogszabály- 1999. évi LXXVI. törvény – alapján lehetséges, ideértve a megfilmesítési szerződésre vonatkozó irányadó szabályozást.

Photo Source: forum.krstarica.com