Part6: Esküszöm, teletömöm tepertővel ezt a kis plasztiktyúkot!

2013 november 6. | Szerző: Regina Réti |

–  Mit keres az ágyunkban? Épp most hányta össze a folyosót. Matracon kéne aludnunk. A Móser meg rohadtul balhézott, képzelheted!- szinte láttam magam előtt Móser minden hájjal megkent, zsírcsíkokkal ráncolt nyakát és pulykavörös fejét. Amint éppen szét akar durranni.

Ezalatt a közel egy hónap alatt, amit már kipipáltunk a koleszos dolce vitában, Móser maga volt a nagy magyar valóság. Koleszfelügyelő, aki saját fontosságától megkergülten állandóan cirkál föl s alá az épületben és kutat. Mint a Madagascar 3-ban Chantal de Dubois. Hol egy rendszeridegen bújtatott pasi, lány vagy egy mikrosütő után. Tilos mikrót, meg egyéb emberi használatra szánt dolgokat felcipelni a szobába, nemhogy használni, nehogy valamelyik nagyeszű jövő értelmiségije leégesse részegen a papírfalakat. Jó esetben. Esetleg a koleszt és az egész nagy múltú intézményt „…amit még, jegyezzék meg, akkor alapítottak, amikor maguk még pólyába pisiltek!” – járkált Móser fogcsikorgatva a folyosón.

–         Klassz … –  akkor megint büntibe van a szoba. Ez a Móser totál ránk szállt. Figyi, felrángatom a csajokat az éjjeli járatra, addig főzz egy erősen áztatott kamillateát Sárinak! Totál szét van csúszva. És készíts ki egy nyugtatót is.

–         Mert?- kérdez vissza kissé megdöbbenve Zizi.

–         Mert ha egy pillanatra is kijózanodik és meglátja az agyonlyuggatott harisnyáját, sikítófrászt kap. És baromira nincsen kedvem egész éjjel a szirénázást hallgatni. Inkább aludjon.

–      Csak az anyja be ne állítson. Tőle az is kitelik.Mármint az anyjától. – Zizi éppen olyan rezignált volt, mint én.

Amiért ma sem jött szembe a rózsaszín férjem a nagy budapesti éjszakában.

De értettem Zizit. Ő válogatta a Fehérvári úti Skálában két órán, 48 percen és 29 másodpercen keresztül a legtutibb legméregdrágább harisnyát, azt, amit az Aranypókos csaj is reklámoz. Mert VegaSárinak PONT olyan harisnya kellett, mint ami az Aranypókos csajon van.

Meg kell hagyni, Sári amúgy tényleg olyan, mint egy kiforratlan jellemű plasztik Barbie. Aki a plasztikvillájából szorgalmasan eljár a főiskolára. Zizi mondta is, majdnem kirügyezett, mert Sári annyi ideig válogatta azokat a hülye combfixeket vagy harisnyákat vagy akármiket. És hogy higgyem el, tuti a fogságukban ragadt volna, ha ő nincs ott. Én meg elhittem.

Sárit simán rabságban tartják a combfixes harisnyák, lakktáskák és csillogós tűsarkúk. Mert Sári az Sári.  Közülünk ő van legjobban eleresztve anyagilag, apja anyja orvos. Megteheti, hogy az ösztöndíjból ne a koleszdíjat meg a kajáját fizesse, hanem francos csipkés vackokra költsön. Amúgy klassz csaj, jó fej, néha kicsit sznob. De az nem számít annyira, mert ad a kajájából, igaz, ő csak csíráztatott biót eszik csíráztatott bióval: Esetleg változatosságnak egy kis hínárt. Ja. És nagy ritkán desszertnek egy kis csicseriborsókrémet. Esetleg!!

Szóval, Sári biomániás is, meg futóbolond is. Ennek ellenére masszívan szívja a cigit, úgy füstöl, mint a nyíregyházi konzervgyár kéménye. Ahol nagy üstben rotyog a forró nagymama lekvárja. És hozzá vedel is.Nem nagymama, Sári. Igaz, csak három hete, de cserébe annyit, hogy még Charlie is megirigyelné. Nagyká,Vega Sári, Zizi és én sem értjük, hogy férnek össze a biocsírák meg a cigi+alkohol. Ahelyett, hogy Sári buli előtt enne valami kevésbé Barbie babásat,  fűszálakon él.

Csoda hát, hogy kiüti magát már fél pohár pezsgőtől?

Nagyká dühöngött is rajta rendesen, miközben Sári ernyedt, öntudatlan testét húzkodtuk fel a Port Side lépcsőjén.

–         Sznob kis picsa! Bioélet basszus! Anyuci apuci ha látná. A doktor úr meg doktornő kislánya basszus. Legközelebb esküszöm neked Regi, teletömöm tepertővel meg libamájjal ezt a kis plasztiktyúkot! Vagy itt hagyom a Harisnyalyuggatósnak. Vagy vigye haza innen a sznob anyucikája. Szinte a fülemben hallom Regi basszus, ahogy sipítozna:

– Jaj, kicsikém!!! Hát mi történt veled ebben a koszos szmogos nagyvárosban én édes kislányom? Csúnya-csúnya emberek, pfúj!

–       Sári ugyanilyen. De végül is nem tehet róla, ha ilyen az anyja. Az is egy műcicis kivasalt arcú botoxolt tyúk.

–         Aki közel ötven évesen simán felveszi a narancssárga haspólót. Mint amikor beköltöztették a Sárit, láttad? – kontrázott rá Nagyká, és csak húzta vonta Sárit.

–         Mit?

–         Nem mit! Kit? A Sári anyját? Hogy milyen röhejes volt. De nehéz ez a csaj basszus!– dohogott tovább Nagyká.

Közben kiértünk a Port Sideból, végigvonszoltuk a biomagvakon élő ernyedt testet a Dohány utcán. Tuti, hogy az összes istenség tuti rajtunk röhögött.

– Láttam, de te hol láttad? – kérdeztem Nagykát, de hátam közepére nem kívántam Sárit se abban a pillnatban, nemhogy az anyját.

– A Bartók Bélán jöttek szembe, én éppen rohantam a tetoválószalonba, az apja épp a körtéri Mekibe akart bemenni egy hambiért, az anyja meg azon sipítozott, hogy csak oda ne.

– Ja. Aha – nyögtem közben nagyokat. Sári nehéz volt, Barbie baba ide, Barbie oda. Az ernyedt test az ernyedt test, ha fűszálakon él, ha nem.

– Sári a tipikus példája a jólétben félrecsúszott gyereknek, nem?– dohogott tovább Nagyká miközben becsülettel tovább húztuk Sárit a Deák téri éjjeli busz megállójáig.

Ott meg már nem volt olyan kínos Sári. Könnyedén felvállaltuk, simán elvegyültünk a többi fiatal között a tömegben. Mások is ugyanúgy cipeltek, húztak- vontak, ernyedtek, támaszkodtak és nyálat csorgattak. Végül is tipikus szombat hajnal volt.

Én csak meredten néztem magam elé, közben azért néha kétségbeesetten felpillantottam, mint akinek éppen ott lopják a legszebb álmát, és kétségbeesett őzikeszemekkel kerestem a leendő rózsaszín férjem. A járdán, az utcán, de még sanda szemmel a buszmenetrend merev műanyagtáblája mögé is bekukucskáltam. Sehol senki. Viszont lassan bepöfögött az éjszakai járat. Próbáltuk felpréselni magunkat az éjszakai járatra, de nehezebben ment, mint anno milliónyi hímivarsejtből kiszelektálódva megtermékenyíteni a petesejtet. Épp az orrunk előtt záródott be a sejtmag, nincs tovább! Így várhattunk fél órát a következőre, míg egy újabb fél óra fagyoskodás a hidegben és jött a másik. Ajtó kinyit, gyors prés fel, alkoholbűz megcsap, ajtó becsuk. Zötykölődni kezdtünk, az álmosan zümmögő merev-pupillás “detoxhangulatot” csak egy-egy padlóra okádás törte meg.

És az ellenőr. Mindig az ellenőrök a legfürgébb szelekciók. Köpcös kisember, egy két foghíjjal, de nem zavarja. Minket se, mókás, már veszi is elő a kék szalagot, jegyeket bérleteket kérem. Sokakra hatott ez a szombat hajnalba  elkiáltott szó józanítóan, rohantak, mint patkányok a süllyedő hajóról.

Mi nem rohantunk, minek tettük volna? Volt bérletünk.

Bérletet hamisítani már sikeresen megtanultunk.

 

Hajnali fél öt volt, én csendes magányomban a bárpultot támasztottam, mire R&B-s mozdulatokkal Nagyká dancel oda hozzám és a fülembe ordít:

– Sári merre csatangol, hallod???Pasizik? Vagy merre van?

– Nem hiszem, ő nem szokott csak úgy idegen pasikkal lelécelni!

– Na ja….  Ő egy igazi plasztik Barbie. Egyenesen Ken villájából! Oh Ken… !- gúnyolta ki Nagyá Sárit.

Sári, gúnynevén Vegasári (mert állandóan hínárt és algát rágcsál két pofára) a szobatársunk a 313-ból. A koleszban a Ménesin.

Amúgy… khm…Nagyká meg Vegasári egyelőre nem csípik egymást különösebben.

–         Gőzöm sincs hol van! – üvöltöttem vissza és kihörpintettem az utolsó csepp Szex on the Beach koktélt is a poharamból. – Az előbb még a kisteremben láttam, ott tapizta egy fickó , a tök új harisnyája meg szétment. Holnap egész délelőtt ezen fog szirénázni, hidd el… – ez volt az utolsó infóm Sáriról és felkecmeregtem a bárszékről.

–         Fog. Ide a bökőt! – mutatott Nagyká a nyakához, és folytatta:

– Persze… ha addig kijózanodik! – vetette oda epésen, útban a mosdó felé.

–         A fél ösztöndíját ráköltötte arra a nylon vacakra. Csipkés térdközépig, jó minőségű, szilikonbetétes combfix, tapad is a combjára, mint légy a celluxra. A Fehérvári úti Skálában vette.

–         Ez hülye?? A legdrágább helyen a közelben? Miért nem a sarki 100 forintosban? – dohogott Nagyká, miközben jól hallhatóan pisilni kezdett, miközben én a tükörben igazítottam meg a sminkem, biztos ami tuti. Hátha épp most jön szembe a rózsaszín férjem.

– Ahh, nem értelek én titeket. Csóringer fősulisokat. Látszik, fogalmatok sincs még az életről. Ahogy megjön az ösztöndíj meg a szoctám, rögtön elcseszitek! Pedig spórolni kellene, gyűjtögetni! Nem laposra inni magatokat a hónap első öt napján, aztán meg hónap közepétől a córesz… Éheztek, krumpilt esztek krumplival. De hiába is pofázok én nektek!– így Nagyká.

–         Tudod jól, hogy Sári milyen sznob! Jó ez a rúzs? – csücsörítettem Nagyká felé a szám, de szemmel láthatóan hidegen hagyta, így folytattam:

– Amúgy baromira nem érdekel, se Sári, se a harisnyája.

Fáradt voltam és eléggé elcsigáztam saját magam attól, hogy a mai bulin sem találtam meg a rózsaszín szerelmet a nagy budapesti éjszakában. Beértem volna egy rózsaszín férjjel először, ráér azután a rózsaszín baba. Legyen.

De sajna, ehelyett éppen Sári harisnyáján kezdtük el számolgatni a lyukakat. Ugyanis ott támasztotta a wc falat, ni! És totál kiütötte magát.

Egy koleszszoba, egy ágy, egy kenyér, hát persze hogy nem hagyhatjuk szegényt itt a wc-ben. Egyébként is Sárinak van a legtöbb pénze közülünk, mert az a koleszben eddig eltöltött három hétben elég hamar kiderült számunkra:

Pénzünk… na az nincs elég.

Így mindig megosztottuk egymással a kajánkat. Mindenki mindenkivel.

A mindenki a szinten lévő összes többi szoba összes többi lakóját jelentette. Akik, amíg mi a Port Sideban kerestünk önmagunkat és árnyainkat, addig a Champs hűvös mélyén züllöttek, szemben a Port Sideval.

VegaSáriról meg kellett lehámoznunk a Harisnyalyuggatót. Én a lyukacsokból szedegettem ki a pasi merev ujjait, Nagyká meg közben beszólt neki:

– Jobb ha képben vagy apukám, egy félhavi ösztöndíjjat lyuggattál ki secperc alatt.

De a pasit, aki Sárihoz hasonlóan volt K.O, különösebben nem törte meg a hír.

Hónunk alá csaptuk Sárit és elkezdtük vonszolni kifelé a Port Sideből. Sznob anyuka egyetlen szem kicsi lányát. Aki éppen csendes önkívületben szortyogott, miközben hosszú szőke haja a padlót seperte. Közben csörgött a mobilom.

Zizi volt az, a másik szobatársunk.

Alig öt hónapja felvételiztünk, alig négy hónapja érettségiztünk, alig négy hónapja buktam meg majdnem matekból és alig egy hónapja éljük a fősulis koleszosok fenséges életét, mégis, egyvalami ugyanaz az életünkben:

’99-et írunk és jelenleg mindannyian, már kerek három hete a Ménesin lakunk a koleszban. Ráadásul egy szobában.

Végvári Sári, azaz Vegasári, Zizi alias Zákányi Zita, és én, Réti Regi. Meg persze Nagyká. De ő nem koleszos. Ő már egy felnőtt, önálló, szingli nő. Stewardess Ferihegyen a Malévnál, lakással a Kazincy utcában. De ha nem repkedi körbe-körbe a világot, akkor állandóan velünk lóg.

Azt mondja, hogy velünk, csóró fősulisokkal az élet tiszta dolce vita. Jó magyar módra.

Szóval Zizi rezgett a mobilomon.Ez egy új kütyü, mobiltelefonnak hívják, zsebben meg mindenhol lehet hordani és mindenhol lehet dumálni vele. Egy a lényeg:

Minden hawai, amíg a szülők állják a cehet.

Nem régen jött be Magyarországra. Tavasszal sokan még egy aktatáska méretűvel az oldalukon rohangásztak, de nekem már egy kisebb méretű van. A szintről még VegSárinak van, meg Bencének. De az övé nagyobb, fekete, a tesójától kapta ajándékba. A tesója az anyjáék nyomora elől külföldre menekült dolgozni egy luxushajóra.És ott szakácskodik meg züllik. Meg mobiltelefont vesz az öccsének.

Zizi közben kitartóan csörgött és zizegett a zsebemben, mi meg Nagykával rendületlenül vonszoltuk VegaSárit. Felvettem a telefont, de nem is vártam meg amíg beleszól, rögtön belekezdtem:

– Zizi, nem tudok most beszélni rendesen, épp Sárit támogatjuk kifele a Port Sideből, átugrunk még a többiekhez a Champsbe. Majd megyünk.

–         Lumpen elemek! Gondoltam, hogy még züllötök. És csak remélni tudtam, hogy te még valamennyire józan vagy.

– Mert?

– Hát… Összetoltam az ágyakat, mert itt horpaszt Bence.

– Mert? Mit keres ott???- nem értettem.

 

Folyt. köv: Part7

Addig is keresd Réti Regina hivatalos oldal-át a facebookon, és lájk, oszd meg, kommentezz…!!Köszi!!:-)

*********************************************************************

Szerző ezúton tájékoztatja Tisztelt Felhasználókat, hogy az NL Cafe elektronikus oldalon folytatásos részletekben (továbbiakban: epizód) közölt, a szerző elhatározásából nyilvánosságra hozott teljes szellemi alkotás, mint szerzői mű a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületnél (Artisjus) lajstromba vétetett. Minden jog a Szerzőé. A mű felhasználása a vonatkozó jogszabály- 1999. évi LXXVI. törvény – alapján lehetséges, ideértve a megfilmesítési szerződésre vonatkozó irányadó szabályozást.

Photo Source:  fanpop.com