Halhatatlan szerelem – Igaz történet alapján

2013 november 2. | Szerző: Regina Réti |

Sziasztok!

Útjára indítok egy megindító és igaz romantikus történetet.

Egy lányról szól, aki tulajdonképpen lehetne bármelyikünk.

Egyik barátnőm kérte – emlékszem, péntek volt mikor felhívott és kérte: hallgassam meg Reginát, “egy érdekes csaj és van egy különös atmoszférájú, keserédes szerelmi története”.

A munkám, újságíró lévén kaotikus és hektikus, de mivel szabadúszó vagyok, úgy intéztem, hogy már másnap elmehessek hozzá. Ő otthon üldögélt mikor odaértünk . Köntösben, kissé kócos hajjal, egy forró mézes teával a kezében tessékelt be az otthonába, életébe. Zavartan megkínált, kértem, öntött, megköszönte hogy eljöttem, közben forró vízzel alaposan leforrázta a jobb kézfejem, lett is rajta egy bazi nagy hólyag.

Gondoltam, ez marha jól kezdődik! Nem elég, hogy ezek itt ketten idebolondítanak a Normafához, fel a hegyre, még össze is éget ez a dilis lány. De udvariasan köhintettem egyet, nem számít, khm… adtam neki egy esélyt, kezdjen bele az élettörténetébe. Ha már felkapaszkodtam azon a nyálkás Mátyás Király úton… A vízhólyagom meg már megvan, szóval…gyerünk!

Közben a barátnőm tapintatosan lelépett, ketten maradtunk.  Ottmaradtam ezzel a kócos hajú, álmos szemű lánnyal, Reginával és beszélni kezdett. Hevesen gesztikulált, kissé tán szétszórtan is, de már az elején megéreztem:

Ez egy jó sztori lesz.

Megkérdeztem, megírhatom-e történetét? És ahhoz adná-e a nevét? Vagy készíthetek-e vele egy riportot, bármit, mert feléledt bennem az újságíró és nagyon nem akartam őt kiengedni a “kezeim” közül. Tudtam, éreztem. Ebből mi, ketten, együtt, valami nagyon átütőset ki tudunk hozni.

De Regina egyszer csak megrázta a fejét. Azt hajtogatta, sajnálja hogy leforrázta a kezem, tényleg, bocsi… és már megbánta hogy idehívott, de értsem meg, mégse meri. Meggondolta magát.

Miért?- kérdeztem én. Miért?- ültem a füles fotelben, amiről ő elmondta, a Nagyijától kapta, aki nem is a vér szerinti Nagyija, de tulajdonképpen annyira a szívébe zárta, örökre, hogy már-már olyan, mintha az lenne.

??? ?????

Hát engem meg marhára nem érdekelt! Felőlem akár II. János Páltól is kaphatta volna. Csak az érdekelt, mielőbb rávegyem:

Megírhassam a sztorit. Ő mesél, én írok.

– Mit szólsz? – kérdeztem.

– Esetleg. Esetleg ha..

Esetleg ha mi??Te kis kézfejégetős, te!!!???

– Ha úgy írod, mintha te írnád. Mintha te találtad volna ki…

Ráálltam. Mit is tehettem volna, kellett a sztori és mert igazából:

Regina olyan lány, mint bármelyikünk. Én is lehetnék, Te is.

Egy lány, aki lázasan hisz a szerelemben, hiába is kaszálta már el annyiszor az élet.

Hisz abban, hogy egyszer tán még eljöhet az: AKI.

És bár Regina útja a boldogságig, hosszú és végeláthatatlan, kanyarokkal, lejtőkkel teli, mégis:

Soha nem adta fel a reményt. A reményt arra, hogy megtalálja az igazit, a szerelmet.

És én hiszek Neki, Benne.

Ha engeded, napról-napra avat beavat Téged is az életébe.

Kövesd őt és tán te is megkapod általa a saját válaszaidat, ki tudja…

Kíváncsi vagyok: Vajon… Magadra ismersz-e benne?

Kommentezz, like-olj, szólj hozzá, várom, mit gondoltok, kalandozzunk együtt!!!